Erdély-szerte több mint száz településen emlékeznek meg a trianoni békediktátum századik évfordulójáról az Erdélyi Magyar Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetői, tagjai és szimpatizánsai. A szervezetek közös közleményben tudatták, hogy június 4-én délután fél hatkor egy időben kerül sor a koszorúk, virágok elhelyezésére. Az alakulatok továbbá több helyszínen csatlakoznak a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséhez, az Összetartozásunk Tüze programhoz.
Közleményében a három szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy képviselőik az elmúlt időszak óvintézkedéseire való tekintettel kis létszámú csoportokban helyezik el koszorúikat az Erdély-szerte megtalálható, jelentős nemzeti emlékhelyeknél. A kezdeményezésben szereplő települések és emlékhelyek listája az EMNT honlapján tekinthető meg. Az alakulatok vezetői arra kérik az emlékezni vágyókat és mindazokat, akik szeretnék elhelyezni az emlékezés virágait, hogy azt a vonatkozó szabályok betartása mellett, önálló csoportokban tegyék meg. A közleményben foglaltak szerint a szervezők célja, hogy a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben is felhívják a figyelmet a magyar történelem száz évvel ezelőtti sorsfordító és tragikus eseményére. A felkeresendő emlékhelyek nem csupán az első világháború történéseire, hanem a magyarság 1100 éves Kárpát-medencei jelenlétére is emlékeztetnek.
A kezdeményezők továbbá megjegyzik, hogy a három szervezet együttműködésének, valamint a nemzeti oldal közös emlékezésének különösen fontos jelentősége van Trianon századik évfordulóján, hiszen az új magyar egység a közös jövőépítés és megmaradás alapfeltétele. A szervezetek vezetői és tagjai a Voltunk, vagyunk, leszünk! jelmondat jegyében készülnek az emlékezésre, hangsúlyozva, hogy június 4-e a nemzetben gondolkodó erdélyi magyarok számára változatlanul gyásznap – bármilyen törvényt is hozzon erről „a magyarellenességet már számtalanszor politikai haszonszerzésre felhasználó bukaresti vezetés”.
A fentiek mellett a helyi szervezeteik révén több helyszínen is csatlakoznak a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséhez, az Összetartozásunk Tüze programhoz. A felhívás célja, hogy mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, az ezeresztendős államiságra, a százéves tragédiára és a tízéves állampolgársági törvényre emlékező látványos tüzek gyúljanak június 4-én erdélyi idő szerint 21 óra 20 perckor. A kezdeményezéshez május végéig több mint száz erdélyi helyszín csatlakozott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.