Barót helyi tanácsa online ülést tartott csütörtök délután. Elfogadták a polgármesteri hivatal tavalyi teljes évi, illetve az idei első negyedévi zárszámadását, két napirendi pont érintette a helyi közszállítási vállalatot, a Translocot, emellett támogatást szavaztak meg a városi kórház koronavírus-fertőzés miatt keletkezett kiadásainak fedezésére.
A közszállítási vállalat hitelvonal megnyitására kért engedélyt a tanácstól; az RMDSZ-frakció tagjai támogatták, a néppártiakat képviselő Dimény László és Pál Levente, valamint Nagy István független tanácstag elutasította azt. Lázár-Kiss Barna András úgy nyilatkozott, nem érti az ellenkezőket, hiszen nyilvánvaló, hogy az elmúlt két hónap kieső bevételekkel járt, s ennek negatív hatása érezhető, sőt, csak méltányolni tudja, hogy a cég menedzsere nem kérni próbál a várostól, hanem maga keres megoldást a gondra.
Dimény László elismeri, az elmúlt időszak bevételkiesése némileg megindokolhatja a hitelvonal megnyitását, de szerinte egy ilyen lépést jobban meg kellene magyaráznia a cégvezetésnek, mint ahogy tette. „A tanácsülés telefonon zajlott, de azért valamilyen módon lehetőséget kellett volna adni Benedek Csaba igazgatónak, hogy kifejthesse, miért van szüksége erre a pénzre. Mert százezer lej nem kevés, főleg úgy, hogy buszvásárlásra már vettek fel hitelt, ezt az újabbat pedig a város vagyonával, a buszmegálló várótermének épületével garantálnák. Az igazgató egy dokumentumban csak annyit ír, hogy a meglévő adósság fizetésére, felszerelésre és a bérek biztosítására kell a pénz, de nem teszi oda pénzügyi nyilatkozat formájában, hogy tételesen melyikre mennyi szükséges. Annak hiányában mi ezt nem tudtuk megszavazni” – mondotta Dimény László
A tanácstagok a városi kórház számára 163 ezer lejt szavaztak meg. Erre az összegre azért volt szükség, mert az egészségügyi intézménynek a koronavírus-járvány miatt jelentős mennyiségű védőfelszerelést kellett megrendelnie, amire az intézmény költségvetésében nem volt meg a szükséges fedezet. Lázár-Kiss Barna András elmondta: ez az összeg sem lesz elég, de Bölön, Nagyajta, Vargyas, Bardoc és Bacon községének polgármesterei is vállalták, hogy a harmadik negyedév folyamán jelentősebb összegekkel járulnak hozzá a költségekhez. „A baróti kórház mindannyiunk közös ügye, ezért a tanácsban ellenvetés nem hangzott el a pénz folyósítása miatt, hasonlóképp örvendek annak is, hogy az erdővidéki községek is szó nélkül vállalták a többletkiadás biztosítását” – hangsúlyozta a polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.