Tíz középiskolás diák kapta meg a Sepsiszentgyörgy előző polgármesteréről, Albert Álmosról elnevezett ösztöndíjat. A fejenként 3000 lejes jutalmat azoknak ítéli oda a díjat alapító városi RMDSZ-szervezet, akik hátrányos szociális helyzetük dacára kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el.
A pénzt két részletben folyósították, az elsőt tavaly decemberben, a másodikat nemrég adták át. Az eredeti alapot több magánszemély – Antal Árpád jelenlegi polgármester, a város két alpolgármestere, a néhai Albert Álmos két testvére, Benkő Erika parlamenti képviselő, Miklós Zoltán, a szépmezői ipari park igazgatója, valamint Tischler Ferenc és Zsigmond József tanácstagok – is felpótolta, így idén hárommal több diákot díjaztak: a Mikes Kelemen Elméleti Líceum és Református Kollégium három-három tanulóját és egyet-egyet a Berde Áron, Puskás Tivadar, Plugor Sándor, Székely Mikó Kollégium tanulói közül. A tízből hét tizenegyedik osztályos, ketten tizedikesek, egyikük tizenkettedikes. Kiválasztásukban az iskolák vezetői is közreműködtek. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.