A Vadon Egyesület hatodik alkalommal szervezett megyei rajzpályázatának díjazott képeiből hétfőn, a gyermeknap alkalmából nyílt tárlat a Székelyföldi Vadászati Kiállításnak otthont adó Bene-házban, melynek kiállítótermei június elsejétől ismét látogathatóak az előírásoknak megfelelően.
Elsőként Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója köszöntötte az érdeklődőket a kiállítás online megnyitóján. Az igazgató gratulált a rajzverseny minden résztvevőjének, megköszönte a tanítók munkáját, akik bátorítják, segítik az óvodásokat, kisiskolásokat szebbnél szebb rajzok, festmények elkészítésében, majd megköszönte a zsűrinek is, hogy az 1234 beérkezett alkotás közül kiválasztották a legjobbakat.
A rajzkiállítás virtuális megnyitóján Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Vadon Egyesület elnöke is köszöntötte az érdeklődőket, és azokat a gyerekeket, akik még a tél folyamán, decembertől februárig elkészítették és beküldték rajzaikat. Mint mondta, a kiállítás témája „a vadász és a varázslatos erdő” volt, most pedig éppen olyan helyzetben vagyunk, amikor megadatott a lehetőség a gyerekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek egyaránt, hogy újra felfedezzék a természetet, a varázslatos erdőt. Azt kívánta nekik, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, és „minden rossznak gondolt helyzetből a legjobbat tudják maguknak megvalósítani”.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a megnyitó filmecskében arról beszélt, hogy minden gyermekrajzban megelevenedik a mesei világ a maga sajátos alakjaival és eseményeivel, és ott van bennük nemcsak a rajzolás technikája, hanem a rajzolás végtelen szeretete is. „Nem hiszem, hogy az eredményhirdetés a legfontosabb pillanata ennek a versenynek. Sokkal értékesebbnek látom a versenyre való készülődést, a pályamunkák készítése közben átélt hangulatot, azt az őszinte odaadást, ahogyan átadtátok magatokat az alkotás örömének” – fogalmazott.
A zsűri nevében Hosszú Zoltán rajztanár, szobrász és Pârvu Sânziana általános iskolai tanár fogalmazták meg gondolataikat a gyerekek munkáiról, kiemelvén az expresszivitást, mely valamennyi beérkezett alkotásra jellemző.
Első díjasok: Fodor Panna (kiscsoport), Deák Dóra Tímea (középcsoport), Kisgyörgy Anna (nagycsoport), Szőcs Bálint Álmos (előkészítő osztály), Kelemen Anita (I. osztály), Kónya Örs (II. osztály), Bújdosó Lőrinc (III. osztály) és Dima Hunor Nimród (IV. osztály). Különdíjat nyert Gál Bence és Boda Delinke Kinga, a Vadon díjat Mocsel Lorena kapta. Oklevelüket és ajándékcsomagjukat a Bene-házban vehetik át a kis művészek.