Tisztelt Honfitársaim! Az elmúlt tíz év alatt zsigereinkbe ivódott, hogy június 4-e a nemzeti összetartozás napja. Emlékezünk és segítjük a sebek hegedését. Ez alkalmat ad, hogy kicsit megálljunk, és múltunkról, jelenünkről, jövőnkről egyaránt elgondolkodjunk.
Emlékezünk a 100 év előtti június 4-én 16 óra 30 perckor aláírt trianoni békediktátumra, annak minden mindmáig sajgó fájdalmával együtt. 2010-ben azonban egy új nemzetpolitikai időszámítás kezdődött az életünkben ezen a napon. Ekkor talált végérvényesen egymásra az anyaország és az annak határain kívül élő magyarság egésze, lett légyen az a Kárpát-medencében, vagy éljen bárhol a világon.
Emlékezünk, de emlékeztetünk is. Száz esztendővel ezelőtt olyan nemzeti traumát éltünk át, amilyet kevés nép kényszerült átélni a világtörténelem során. Fizikai létének kétharmadától fosztották meg, amikor területeit elcsatolták, népességének több mint felét kényszerítették kalodába azzal, hogy átrajzolták a haza határait.
Egy csonkolt test az idők végezetéig érzi a fájdalmat, a hiányt. Az idegek, az emlékezet nem engedi feledésbe merülni a veszteségeket. Időről időre feltör a kínzó fantomfájdalom, és feltört ez akkor is, amikor tilos volt hangosan feljajdulni.
Mélyen bennünk élt ez mindig, bár a hatalom gyakran megpróbálta a nemzet idegpályáit jegelni, sőt, szétzilálni. Azonban a titokban elénekelt székely himnusz, a határon átcsempészett bibliák, magyar nyelvű könyvek, a minden családban ma is őrzött történetek fenntartották, ápolták az emlékezetet. És ez nem csupán ünnepi alkalmakkor volt így, hanem a mindennapokban is.
Aztán a rendszerváltás segített némileg mérsékelni a fájdalmat, s az együttműködés különböző formáival igyekezett újra összekapcsolni a szétdúlt idegpályákat. Hittünk benne, hogy az uniós csatlakozás, ha feloldani nem is tudja valamennyi problémánkat, de enyhíthet rajtuk. Hittük, hogy a fennen hangoztatott európai elvek betartása és annak számonkérése megoldhatja a nemzeti kisebbségek gondjait. De amikor ennek reménye feltűnt a horizonton, sor került a kettős csalódásra is. A 2004. december 5-i honosítási népszavazás megreccsentette a nemzet gerincét, jó időre visszavetve a hazai nemzetpolitikai törekvéseket, s az is kiderült, hogy az uniós értékközösségben a nemzeti kisebbségi kérdések – finoman szólva – nem kellő súllyal kerülnek szóba. Tíz évvel ezelőtt azonban nagyot léptünk előre. Az állampolgárság, a választójog, a nemzeti összetartozás érzületének erősödése olyan közösségi lét megvalósításának programját teremtette meg, amely bizakodással töltheti el a világ magyarságát. Az elmúlt tíz év a kölcsönös szolidaritás, a gazdasági kooperáció, az egymásért küzdeni tudás, a generációk közti megértés, az együvé tartozás merőben új lehetőségeit tárta fel. A magyarság ebben az értelemben tíz éve zárta le a XX. századot, akkor léptünk át a XXI.-be.
Most összekapaszkodásunk mélyítése és finomítása a cél. Az anyaországban, a Kárpát-medencében és szerte a világban az a feladatunk, hogy megértessük határainkon túli közösségeink önigazgatási elképzeléseit, elfogadtassuk törekvéseik jogosságát, mert ez volna a következő lépés a mindannyiunk számára kívánatos új távlatok felé.
Ünnepeljünk! Éltessük a megmaradást, éltessük az összetartozást! Éljen a nemzet!
Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
