Egy nap alatt 152 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az aktív esetek száma pedig ugyanekkor 131-gyel csökkent. Június 3-án 19 669 fertőzött, 13 800 gyógyult és 1288 elhunyt személy jelent meg az országos nyilvántartásban, ami azt jelenti, hogy az aktív esetek száma 4712-ről 4581-re apadt, közülük 162 beteget az intenzív osztályon ápolnak.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta: a járvány csökkenő szakaszában vagyunk, és a súlyos, lélegeztetőgépet igénylő esetek száma is egyre csökken. Az utóbbi időben alacsony a vírus közösségi terjedése, fertőzésgócok leginkább az öregotthonokban, ideggyógyászati intézményekben fordulnak elő, emiatt visszaesett a napi tesztelések száma is. Bejelentette, hogy júniusban országos szintű antitest-szűrést indítanak, amelynek során több mint 29 ezer, statisztikai mintavételezéssel kiválasztott ember vérét vizsgálják meg, hogy kiderítsék: hányuk szervezetében termelődik ellenanyag a vírussal szemben, ami fertőzöttségüket bizonyítja. A cél az, hogy az átfertőzöttség arányának ismeretében dönthessenek a további járványügyi óvintézkedésekről. A tömeges tesztelésben olyanok vehetnek részt, akik más okok miatt jelentkeznek véranalízisre, nincsenek fertőző betegségre utaló tüneteik, és beleegyeznek a vizsgálatba. A vizsgálat keretében gyűjtött adatokat az Országos Közegészségügyi Intézet dolgozza fel, amely 1,6 millió lejt kap erre a célra. Az első eredmények szeptemberben várhatók. Ősztől számolnak azzal is, hogy „együtt fogunk élni a vírussal”, de úgy, hogy a közösségi terjedés nagyon alacsony szintű legyen. Arra is számítanak, hogy a lakosság egy részében kialakul az immunitás a vírussal szemben, egy esetleges második hullám súlyossága ugyanis attól függ, hogy a lakosság mekkora részének lesz védettsége.
A járvány előtti életünkhöz Tătaru szerint leghamarabb a nyár végén térhetünk vissza, de bizonyos szokásainkon változtatni kell. A miniszter a lazításokról is beszélt: június 15-től valószínűleg nyithatnak a bevásárlóközpontok – ezek is több szakaszban, előbb az üzletek, majd a vendéglők, végül a mozik és a játszóházak –, folytatódnak a sportversenyek (igaz, nézők nélkül), megnyílnak a strandok, ötszáz személynél alacsonyabb nézőszámmal lehet koncerteket szervezni – sorolta, hangsúlyozva, hogy a következő lépések előtt fel kell mérni ezek hatásait. Tătaru azt is lehetségesnek tartja, hogy a nyár folyamán megnyíljanak a délutáni iskolák, a magántulajdonú bölcsődék és óvodák, mert június 12-én véget ér a tanév, és a szülők zöme nem maradhat tovább otthon felügyelni a gyermekeket.
Az egészségügyi miniszter azt is elmondta, hogy – a megyei közegészségügyi igazgatóságokon, illetve a helyi önkormányzatokon keresztül – 115 millió maszkot osztanak szét 2,3 millió rászoruló között, akiket „minden megyében azonosítottak már”.