Másodszor is a családi pótlék megkétszerezéséről határozott tegnap a parlament azzal, hogy elutasította a januárban elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztotta volna a gyermekpénz korábban már megszavazott, száz százalékkal való emelését.
A halasztást a szenátus már leszavazta, így a képviselőháznak volt ügydöntő jogköre, ahol 209 képviselő támogatta az elutasítást, 3 ellenezte és 98 tartózkodott. Ez azt jelenti, hogy egyetlen párt sem szavazott a pótlék megkétszerezése ellen. A parlament tavaly decemberben duplázta meg a családi pótlékot, így minden 2 és 18 év közötti gyermek után 300 lej járna a jelenlegi 150 lej helyett, a 3 és 18 év közötti fogyatékos gyermekek után pedig 600 lej a jelenlegi 300 helyett. A törvényt Klaus Iohannis államfő ki is hirdette, de a kormány elhalaszotta a jogszabály alkalmazását, arra hivatkozva, hogy az idei állami költségvetésbe nem tervezték be ezt a pluszkiadást. Most ezt a törvényt is ki kell hirdetnie ahhoz, hogy hatályba lépjen, de visszaküldheti a parlamentnek vagy normakontrollt is kérhet az alkotmánybíróságtól.