Erdővidék központjában nem volt hivatalosan bejelentett, szervezett megemlékezés, a százéves trianoni békediktátum aláírásának gyászos és gyalázatos történelmi pillanata előtt néhány perccel egy maroknyi csoport gyülekezett a romai katolikus vártemplom előtt.
Mindenki civilként érkezett, olyan emberek, akik szívügyüknek tekintették, hogy e június 4-i napon a nemzeti összetartozás jegyében együtt emlékezzen meg sorstársaival. A Diákdomb előtti téren nem hangzottak el köszöntőbeszédek, a jelenlévők néma főhajtással hallgatták végig a 17.32-kor egyszerre megkonduló harangokat. Ezt követően az emlékezők gyertyát gyújtottak és helyezték el azt az első és második világháborús hősök emléktábláinál. Voltak, akik virágok és koszorúk elhelyezésével emlékeztek meg e gyászos napról és arról, hogy száz évvel ezelőtt feldarabolták a nemzetet.
Albert Egon
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.