Tokió kormányzója bizonytalan abban a tekintetben, hogy a jövő évre halasztott olimpiát karanténkötelezettség, illetve nemzetközi utazási egyezmény nélkül le lehet-e bonyolítani.
Koike Juriko a Financial Timesnak azt mondta, a versenyzők, a hivatalos személyek és a szurkolók szabad mozgásának biztosítása a legfontosabb az olimpia és a paralimpia megrendezéséhez. Jelenleg 111 országból tilos a beutazás Japánba a koronavírus-járvány miatt – emlékeztetett rá az olimpiai sportokkal foglalkozó insidethegames.biz oldal. A kormányzó kiemelte: a játékok megrendezésének előfeltétele, hogy a világ minden tájáról érkezhessenek emberek Japánba. A 2021-re halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.
A szervezőbizottság egyik vezetője a múlt héten azt mondta, jövő tavasszal születhet végső döntés arról, hogy megrendezhető-e a tokiói olimpia. Az egyik szóvivő pedig már áprilisban jelezte, hogy B terv nincs, ha jövőre nem tudják lebonyolítani a játékokat, akkor később nem fogják.
Koike a CNN-nek adott korábbi nyilatkozatában kiemelte, hogy a halasztás nagyon sokba kerül, szükség van Tokió lakosságának a megértésére, és bár nem szabad túl sokat költeniük, elsődleges fontosságú, hogy a játékok biztonságosak legyenek a versenyzők és a nézők számára egyaránt. Ugyanakkor azt is elmondta, jelenleg nem lehet tudni, milyen lesz a vírushelyzet jövő júliusban, így e tekintetben van egy kis bizonytalanság.
Az isztambuli pályázat vezetője újra kandidálna
Az Isztambul elbukott 2020-as nyári olimpiai pályázatát vezető Hasan Arat szerint a török városnak pályáznia kell a 2032-es nyári játékok rendezéséért. A Török Olimpiai Bizottság alelnöke az állami hírügynökségnek beszélt arról, hogy Isztambul készen áll a rendezésre, és alkalmas arra, hogy otthont adjon az olimpiának és a paralimpiának.
„Hiszem, hogy Törökországnak nem szabad feladnia olimpiai ambícióit. Isztambulnak pedig kandidálnia kell a 2032-es nyári játékokra” – jelentette ki Arat, külön kiemelve, hogy a 2020-as olimpiai pályázatban ígért infrastrukturális fejlesztések, azaz metróvonalak, utak, vonatpályák már megvalósultak. Isztambul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2013-as döntésekor egy lépésre állt a sikertől. A három pályázó közül a szavazás első körében Tokió végzett az élen, ám az abszolút többséget nem szerezte meg. Isztambul és Madrid azonos szavazattal zárt, közöttük újraszavazással döntöttek a NOB tagjai. A második körre végül a török metropolisz maradt versenyben, abban viszont ismét Tokióra voksoltak többen: a japán főváros 60, míg Isztambul 36 szavazatot kapott, és sorozatban az ötödik pályázatát bukta el.
A 2032-es rendezésre eddig Ausztrália Queensland állama, az indonéziai Jakarta, illetve India egy még nem kijelölt várossal jelezte pályázati szándékát. Igaz, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az ausztrálok egyelőre kivárnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.