Elfogadta tegnap a szenátus a Violeta Alexandru munkaügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt.
Az Állítsátok meg a munkanélküliség és a szociális összeomlás minisztériumának fekete asszonyát címet viselő dokumentumot 76 szenátor szavazta meg, 28-an ellene voksoltak. Az indítványt kezdeményező Szociáldemokrata Párt a miniszter lemondását követelte, arra hivatkozva, hogy a többek között a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak járó állami támogatásról is rendelkező 2020/30-as rendeletet olyan rosszul szövegezték meg, hogy hat ízben is módosítani kellett rajta. A vita során az RMDSZ honatyái is bírálták a tárcavezetőt, egyebek mellett annak kapcsán, hogy a járvány ideje alatt külföldről hazatérő állampolgárok munkapiaci elhelyezésére nem nyújtott megoldást, illetve a szükségállapot ideje alatt külföldre utaztatott vendégmunkások körül kialakult helyzetet elfogadhatatlanul kezelte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.