Észak-Macedónia június végéig nem nyitja meg határait a külföldről érkezők előtt a koronavírus-járvány miatt, így a görögországi nyaralásra utazóknak alternatív útvonalat kell találniuk a tengerpart felé. A nyugat-balkáni térség országaiban egymástól eltérő a járványhelyzet.
Szerbiában egy nap alatt 11 965-ről 12 031-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az országban a szükségállapot idején az összes szállodát bezárták. A szükségállapot május 6-án megszűnt, azóta viszont csak a szálláshelyek egyharmada nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, a foglalások azonban így is elmaradnak a korábbiaktól, a hivatalos adatok szerint a szerbiai hotelek kapacitásának jelenleg csupán valamivel több mint tíz százalékát töltötték meg. A június és szeptember közötti időszakra is csupán a férőhelyek nyolc százalékát foglalták le előre. A járványhelyzet miatt az Aleksandar Vučić köztársasági elnök vezette Szerb Haladó Párt lemondta minden kampányrendezvényét, így a június 21-ei általános választásokra csak a médián keresztül kampányolnak a továbbiakban.
Koszovóban szerdáról csütörtökre 1269-ről 1298-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A főváros, Pristina ötmillió euróval támogatja a helyi mikro-, kis- és közepes vállalkozások talpra állását a koronavírus-járvány következményeiből.
Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 3239-ről 3364-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Az ország várhatóan július elsejétől függeszti fel a korlátozásokat a külföldről érkezőkkel szemben. Szerbia már korábban felfüggesztette az Észak-Macedóniából érkezők karanténkötelezettségét, és negatív koronavírustesztre sincs szükség ahhoz, hogy az észak-macedón állampolgárok beléphessenek az országba, Szkopje azonban a napi új fertőzöttek számának hirtelen emelkedése miatt nem vezetett be hasonló intézkedést a Szerbiából érkezők számára. Akik Görögországba utaznának nyaralni, azoknak egyelőre alternatív útvonalat kell választaniuk, Észak-Macedónián keresztül ugyanis nem mehetnek át.
Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2739-ről 2781-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Montenegróban már több mint egy hónapja nem regisztráltak új fertőzöttet, a 620 ezres országban 324 azonosított fertőzött volt. A montenegrói belügyminiszter szerint országa győztesen került ki a koronavírussal vívott harcból, az emberek fegyelmezettek voltak és az egészségügyi rendszer is jól vizsgázott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.