Mától megszűnik a karanténba vonulási kötelezettség a Magyarország és Románia közötti határátlépés esetén a két ország állampolgárainak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter tegnap délután Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter elmondta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már régóta kérte a magyar kormányt arra, hogy próbáljon megállapodni a román kormánnyal arról, hogy a román és a magyar állampolgárok karanténba vonulási kötelezettség nélkül átkelhessenek a két ország határán. Közölte: felgyorsították ezeket a tárgyalásokat.
Sikerült is eredményt elérni, amelynek nyomán lehetővé teszik, hogy éjféltől, tehát szerdától a magyarok és románok karanténba vonulási kötelezettség nélkül léphetnek át Magyarország és Románia határán – tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter videójában köszönetet mondott az RMDSZ-nek és elnökének, Kelemen Hunornak is, hogy mindvégig napirenden tartották ezt a témát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.