Nem akarja megduplázni a gyermekpénzt a kormány

2020. június 22., hétfő, Belföld

Az alkotmánybíróságon támadja meg a kormány a családi pótlék (közismert nevén gyermekpénz) megkétszerezéséről szóló törvényt, mivel a parlament nem jelölte ki, hogy milyen költségvetési pénzből hajtsák végre a juttatás emelését – közölte hétfőn Ludovic Orban kormányfő pártja vezető testületének ülése után.

Elmondta, hogy hasonló esetekben az alkotmánybíróság igazat adott a kormánynak, így remélik, hogy ezúttal is sikerrel járnak. Kifejtette, hogy az idén nem lehet megkétszerezni a családi pótlékot, ezt ugyanis nem bírná el a költségvetés. Hozzátette: fokozatosan lehet emelni a juttatás értékét, de nem említette, hogy konkrétan hány százalékos növekedést tart elviselhetőnek az államháztartás szempontjából.

A gyermekpénz megduplázására vonatkozó törvényt a parlament először tavaly decemberben, az idei költségvetés elfogadása után szavazta meg, a kormány pedig – arra hivatkozva, hogy a törvényhozók nem jelölték meg a pénz forrását – januárban sürgősségi kormányrendeletet adott ki, amelyben augusztus 1-jéig elhalasztotta volna az intézkedést. A parlament azonban június elején másodszor is a családi pótlék megduplázása mellett szavazott, habár az államháztartás nagyon nehéz helyzetben van: a kormány 6,7 százalékos hiányra számít, ám a gazdasági szakértők szerint a választási kampány hevében elfogadott populista intézkedések következtében akár 10 százalékra is megemelkedhet.

A családok jelenleg minden 2 és 18 év közötti gyermek után havi 150 lejt, a fogyatékkal élő gyermekek után pedig havi 300 lejt kapnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1432
szavazógép
2020-06-22: Belföld - :

Egyre nagyobb a fertőzési arány

246 új koronavírus-fertőzést igazoltak vasárnap déltől hétfő délig Romániában, de mindössze 4044 tesztből, ami aggodalomra ad okot, mert százalékban magasabb fertőzöttséget jelent, mint az előző napokon, amikor 6-10 ezer tesztből 315-330 megbetegedést mutattak ki.
2020-06-23: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
„PRO PATRIA ET LIBERTATE” – II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának emlékére – 1704–2019 címmel ma 17 órától Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban megnyitják a 2019-es Rákóczi-emlékév alkalmából a magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum által összeállított vándorkiállítást.