Évek óta vajúdik a fémplakettes emléktáblával megjelölt imecsfalvi Cserey-kúria restaurálásának, javításának ügye. A közbelépés már csak azért is sürgős lenne, mert az épület állaga eléggé megromlott.
A Szentkatolna község területén lévő műemlék épületben elemi iskola és óvoda működik hat iskolással és tizenhárom óvodással, szakképzett pedagógusokkal. A gyerekek megfelelő körülmények között tanulnak, a szentkatolnai Bálinth Gábor központi iskola két osztálytermet rendbe tett, a katolnai önkormányzat új kerítéssel vette körül a telket, járdát épített az udvarra, rendezte az épületben működő családorvosi rendelőt. Ennyi azonban kevés. Mi lesz az épület sorsa, restaurálására miként, milyen pénzből és mikor kerülhet sor? — kerestük a kérdésre a választ.
A kúria Szentkatolna község tulajdona. Tusa Levente polgármester szerint restaurálásához tetemes összegre lenne szükség, hiszen egy részét konszolidálni is kell.
— Szándékunk, hogy a 2009. évi költségvetésben anyagi alapokat biztosítsunk egy pályázathoz szükséges, szakmailag megalapozott hatásterv elkészítésére — tájékoztatott a polgármester, és elmondta: a Székely Nemzeti Múzeummal már régebb körvonalaztak egy olyan elképzelést, hogy az épület egy részében helyet biztosítanak a Csereyné-emlékmúzeumi részlegnek. Ez az elképzelés szintjén maradt, s mint máshol is, a kúria további sorsát a pénzalapok hiánya döntötte el.
Vargha Mihály múzeumigazgató annak idején azt nyilatkozta lapunknak: a Csereyné-múzeumi részleg gondolatától nem zárkóznak el, hiszen itt jött létre a Cserey-gyűjtemény, a kúria pedig a család ősi tulajdona volt. Sajnos, az emléktáblát állító Cserey Jánosné Baráti Társaság épületre vonatkozó elképzelései is torzóban maradtak. Miként azt Szőcs Ervin, a szentkatolnai Bálinth Gábor központi iskola igazgatója elmondta, a restauráláshoz akkora összegre lenne szükség, amelynek megpályázását a tanügyminisztériumnál nem lehetne fenntartani, s beruházni más tulajdonban lévő objektumba nem is lehet.
Az épület sorsa felől a műemlékvédelem szakemberénél, Hlavathy Izabellánál is érdeklődtünk, aki elmondta: a legnagyobb gond az, hogy a tulajdonosnak nincs pontos elképzelése az épület jövőbeni rendeltetéséről. Ezt kellene eldönteni ahhoz, hogy restaurálására, fejújítására pályázni lehessen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.