Amikor pedig már a bőrömön éreztem, amikor én lettem az, a kezdő gyülekezeti lelkész, akkor rájöttem, hogy erre a feladatra, szolgálatra nem lehet teljesen felkészülni. Múlt év szeptember elsején kezdtem a helyettes lelkészi szolgálatot a Sepsimagyarósi Református Egyházközségben, ez év január elsején pedig a Lisznyói Református Egyházközségben mint megválasztott lelkipásztor. Elöljáróban annyit elmondhatok, hogy sem jobb, sem rosszabb nem volt a gyülekezeti munkával való találkozás, mint azt elképzeltem, de teljesen más volt. A teológiai tanulmányokkal és a szemerjai gyülekezetben segédlelkészként megszerzett tapasztalatokkal, útravalóval indultam neki a feladatnak.

Ez a néhány hónap is egy nagy utazásnak tűnt, hiszen sok újdonsággal kellett megismerkednem. Neveket megjegyezni, hogy az emberek megszólíthatóvá váljanak. Új, közös utat tervezni, találni a presbitériummal és az egész gyülekezettel. Sok segítséggel parókiát újítani. Közmunkák során udvart, kertet, temetőt takarítani, szépíteni. Ebben a felsorolásban pedig benne van az egyik legfontosabb dolog, amiért nagyon hálás vagyok: a közösség. Az a munkakedv, tenni akarás, amivel Lisznyóban szembesültem, teljesen más irányt adott számomra. Az, hogy gyülekezeti tagoknak fontos az egyház, a közösség, abból látszott, ahogy dolgoztak és továbbra is dolgoznak érte. Természetesen sok nehézséggel szembesülünk, de az a tudat, hogy nem kell mindent egyedül megoldani, kitalálni, nagy könnyebbséget jelent. Sok a munka, de elképzelésünk és álmunk is sok van, bár a világjárvány nálunk is lelassította a folyamatokat. A különböző gyülekezeti alkalmak beindítása mellett a hosszú távú tervek között szerepel egy közösségi tér létrehozása, amely a templom mellett kényelmes helyet adhat a kisebb csoportok találkozása számára. Merünk tervezni, és ezekhez a tervekhez Istentől kérni az útmutatást, a segítséget.

Kezdő, gyülekezeti lelkész. Marosvásárhelyen születtem, Nagyernyében nőttem fel, ezért kicsit távol az otthontól eleinte bizony voltak félelmeim. De úgy érzem, otthon vagyok, hogy nem véletlenül vagyok itt, hogy Isten vezetésének köszönhető mindez. Itthon vagyok itt is, mert emberek fogadtak be, vesznek körül szeretettel, odafigyeléssel, ez pedig jelentősen megkönnyíti a közös munkát. Isten segítségében bízva indulunk tehát, folytatjuk, amit folytatni kell, és megálmodjuk, meg merjük álmodni a jövőt. Valóságként éljük meg azt a gondolatot, hogy a gyülekezet előrehaladása közös ügyünk, így vállvetve nézünk minden kihívás, új ötlet, elképzelés elé.

Gál Adél lisznyói református lelkipásztor