A sepsiszentgyörgyi Szabó Csongorral a mezőnyben rajtol pénteken a koronavírus-járvány miatt lerövidített 2020-as román Betano Országos Ralibajnokság. Az idény első versenye a jubileumi, huszadik kiírását ünneplő Argeș Rali, melyre összesen 66 egység nevezett.
Pénteken a délelőtti shakedownnal, azaz a hivatalos edzéssel kezdetét veszi az idei Argeș Rali, amely a hatfutamos országos bajnokság első viadala. Több mint nyolc hónapos versenymentes időszak, illetve egy törölt (Bukovina Rali), két elhalasztott viadal (Hargita Gyöngye és Arad Rali) után rajtol el a látványos autós megmérettetés, amelynek startjánál ezúttal is ott lesz a sepsiszentgyörgyi Szabó Csongor. „Úgy vágunk neki a versenynek, hogy nincs különösebb célkitűzésünk, csak jól szeretnénk érezni magunkat. Kevés tesztlehetőség miatt újra össze akarunk barátkozni az autóval, élvezni és teljesíteni akarjuk a versenyt” – nyilatkozta érdeklődésünkre Szabó, aki egy Ford Fiesta R2-es kormányánál az RC4-es kategóriában lesz érdekelt.
A megszokottól eltérően pilótánk munkáját nem a kolozsvári Rareș Fetean fogja segíteni, a navigátor most az Argeș Rali szervezésében, lebonyolításában vesz részt. „Nem lesz különösebben szokatlan az, hogy ez alkalommal Andreoiu Marcus ül mellettem az autóban, hiszen már többször versenyezünk együtt. Legutóbb 2018-ban a bolgár Rally Sliven 38. kiírásán alkottunk egy csapatot, akkor is hosszú idő után volt ismét a navigátorom, és ha akkor nem volt gond, most sem lesz” – tette hozzá a háromszéki pilóta.
A szezonnyitó Argeș Rali pénteki első napján két, míg szombaton négy gyorsasági szakaszt rendeznek meg, a viadal összhossza 375 kilométer, ebből 105 km a mért szakasz. A 66 egységből (egy éve 77 csapat nevezett a versenyre) álló mezőny fölfelé és lefelé is teljesíti Románia egyik leglátványosabb országútját, a Transzfogarast. „Nem lesz könnyű verseny, többek között azért is, mert a gyorsasági szakaszok eléggé távol vannak a szervizparktól. Mostanság nagyon változó az időjárás, erre még rátesz az is, hogy a hegyek között kell száguldani és így bármikor változhatnak a körülmények. Továbbá a gumiválasztás szempontjából is roppant érdekes lesz ez a rali. A Transzfogarason is kell mennünk, ez pedig hosszú és nehéz, de szép szakasz. Erősen technikás, nagyon oda kell figyelni, főleg a két 27 km-es gyorsaságira (a 3-és és 6-os etap). Ez szellemileg és fizikailag egyaránt kimerítő és nagy kihívást jelent mindenki számára. Remélem, hogy szerencsésebbek leszünk, mint tavaly, legalábbis a gumiválasztás szempontjából. Egy éve elgumiztuk magunkat, a bevállalt kockáztatás rosszul sült el: száraz abroncsokkal versenyeztünk, ám leszakadt az ég, így a gumikat egyszerűen nem tudtam a megfelelő üzemi hőfokra felmelegíteni, és egy idő után már csak azon voltunk, hogy épségben érjünk le onnan” – ecsetelte a szentgyörgyi raliversenyző, aki egy éve harmadik lett az RC4-es géposztályban, a kétkerék-meghajtású autók kategóriájában a hatodik, míg összetettben a tizenharmadik helyen végezett az akkor is szezonnyitónak számító argeși megmérettetésen.
A koronavírus-járvány következtében érvényben lévő hatósági intézkedések szerint a nézők jelenléte tilos a hétvégi versenyen, így a rali szervezői három gyorsasági szakaszt is élőben közvetítenek majd az esemény honlapján (www.raliulargesului.ro).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.