Trianon magányaMiért érzékeny és megosztó még ma is a békediktátum?

2020. július 1., szerda, Kultúra

Mit jelentett a magyarságnak – határokon innen és túl – Trianon, hogyan viszonyultak hozzá, s mit gondoltak róla a békediktátum óta eltelt évszázadban? Ezt mutatja be a centenárium alkalmából gyászszínű díszdobozban megjelent, hét színes térképpel kiegészített könyvtrilógia. Első darabja az eredetileg 1920-as Vérző Magyarország újrakiadása. A munkára vonatkozó felkérést a békefeltételek közlése után, de a diktátum aláírása előtt kapta a szerkesztő, Kosztolányi Dezső, de a könyv csak a szerződés aláírása után, 1920 szeptemberének végén jelent meg.

A kötet mintegy ötven művet tartalmaz, amelyek uralkodó élménye a területvesztés okozta sokk, de emellett vissza-visszatekintenek a múltba is, gazdag szemelvényt kínálva külföldi nagyságok Magyarországról és magyarságról szóló elismerő megnyilatkozásaiból („Dicső származástok régiségével méltán büszkélkedhettek” – szól a Napóleon 1809-es kiáltványából kiemelt részlet), s bemutat néhányat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alkalmából írt, lelkes hangú költeményekből (például Ibsen vagy Heine alkotásait).

A következő két kötet, az Emlékező Magyarország I–II. a Vérző Magyarország továbbgondolása és kiterjesztése. Csaknem százhatvan tollforgató kétszáznál több műve várakozik a táblái között hat fejezetbe rendezve, azokon belül időrendbe sorolva. A szerzők között írókat (Gárdonyi Gézától Szabó Magdáig, Grendel Lajostól Wass Albertig), költőket (Ady Endrétől Weöres Sándorig, Áprily Lajostól Reményik Sándorig) éppúgy találunk, mint történészeket (Mályusz Elemértől Ormos Máriáig), lelkipásztorokat (Bangha Béla, Sík Sándor), vallási vezetőket (Makkai Imre, Tőkés László), politikai gondolkodókat (Bibó István, Jászi Oszkár) vagy politikusokat (Apponyi Alberttől Csurka Istvánig, Bánffy Miklóstól Esterházy Jánosig).

Talán e rövid felsorolásból is kitűnik, hogy a szerkesztő, Gyurgyák János széles spektrum bemutatására törekedett, már ami az alkotók világnézetét és politikai beállítottságát illeti – így a kötetekben megférnek egymás mellett például a nyilas, a fajvédő, a kommunista szerzők sorai –, továbbá hangsúlyt helyezett arra, hogy ne csupán az anyaország határai között maradt, de az azokon kívül rekedt betűvetőknek is elegendő tér jusson az irodalmi-történelmi seregszemléhez.

A nyitófejezet, a Tovább vérző Magyarország immár nem pusztán a nemzeti tragédia kiváltotta megrökönyödésről szól, de – egyebek mellett – a mindennapi kisebbségi léttel járó kiszolgáltatottságnak, megalázottságnak is hangot ad. „Gyerekünk ha látjuk, gyerekünk csak éhes / asszonyunk csitítja, s kedvünk semmivé lesz / káromkodunk újra. // Aki ma még ember, holnap rossz gazember / apa a fiával nyíltan szólni nem mer / mert hogy az besúgja” – szerepel például Fehér Ferenc Vajdasági kesergő 1949-ben című versében.

Az Emlékező Magyarország című fejezet azt járja körbe, hogy az elmúlt száz év alatt Trianon miként szerepelt a magyarság hol egymásra találó és összeadódó, hol elkülönülő és szétaprózódó emlékeiben, s ennyi idő elteltével mihez kezdhetünk vele. Szilvay Gergely 2020-as, külön e kötet számára készült írásában rávilágít a problémakör sajátosságára: „Mikor britekkel vacsoráztam egy fogadás keretében, s Trianonra terelődött a szó […], rövid összefoglalóm után az volt a válasz: »Régen volt, lépjetek túl rajta, nekünk is volt birodalmunk.« […] Trianon-traumánk [egyik] tényezője tehát az, hogy egyedül vagyunk vele […], s még azok sem értik, akiknek esetleg volt hasonló traumájuk a történelemben. […] Nekünk a Trianon-magány jutott.”

Az Okokat és igazságot kereső Magyarország című fejezet anyagaiban a megértés vágya munkál. Pethő Sándor, a Magyar Nemzet későbbi alapító főszerkesztője 1925-ben megjelent írásában egyértelműen leszögezi:

„A történelmi magyar állam bukásának fő tényezője […] a nemzetiségi kérdés és a vesztett háború volt.” Jeszenszky Géza kilencvenöt évvel később úgy látja: a történelmi Magyarország az első világháborút követően nem maradhatott volna fenn nemzet­államként, de független államok közösségeként talán igen. Ha „létrejön valamiféle kiegyezés a nemzetiségekkel, akkor az egyértelműen nem magyar többségű országrészek idővel ugyan valószínűleg leváltak volna, de nem a mai határokkal”, véli, hozzátéve: ma viszont „csak a kisebbségi jogokat előíró és garantáló európai egység” nyújthat gyógyírt a trianoni traumára.

Duray Miklós felvidéki magyar politikus-író 2007-es tanulmányában a következőkben találja meg a megoldást: „Nemzetünk hagyományai szerinti összetartozásán túl létezik az összetartozásnak más mértéke is: a közös felelősségérzet. Ez lehet akár egy új, az államhatárokon átívelő politikai összetartozás alapja […] ugyanis sokkal többet jelent, mint az individualizmuson alapuló állampolgári tudat. A felelősség­érzet erejénél fogva válhat államhatárokon átívelő erkölcsi értékké is, aminek ma már hagyományai vannak.”

Ám hogy mindez talán mégsem ennyire egyszerű, arra a záró fejezet – Felejtő Magyarország – egyetlen alkotása mutat rá mindennél ékesszólóbban. Kosztolányi Dezső 1919-ben keletkezett, A magyar romokon című verse húsz rövid kérdésre tagolt, zaklatott sóhaj: „Jaj, hol az arcom? (...)” – kapkodja a fejét elkeseredetten a poéta. Megannyi lényeglátó és fájdalmas kérdés – a lehetséges válaszokat a három kötet anyagát kitevő, csaknem ezernégyszáz oldal kísérli meg felsorolni.
Ha minden a szerkesztő tervei szerint alakul, az összterjedelem ennél is bővebb lett volna, ám – amint az Gyurgyák János utószavából kiderül – a Publicista Magyarország és a Megértést kereső Magyarország című fejezetek nem készültek el, mert felkért szereplőik (zsurnaliszták és történészek) egy része közölte vele, kivel, kikkel nem hajlandó egy kötetben szerepelni. Mindez nemcsak arra világít rá, hogy bizonyos berkeken belül mennyire csekély az együttműködésre való hajlandóság, de arra is, hogy a Trianonnal kapcsolatos problémakör még ma, száz év múltán is érzékeny és megosztó.

De e visszautasítás nem akadályozta meg a szerkesztőt abban, hogy munkája végén tanulmányban vegye sorra e dilemmák főbb kérdéseit: Miért történhetett ez meg? Miért nem lett volna szabad megtörténnie? Lehet vagy nem lehet?

S ha lehet, hogyan?; Mit tegyünk? – s megfogalmazza a maga feleleteit. „Lehetséges, hogy […] ötven-száz évvel későbbi etnikai térképeink még inkább hasonlítani fognak a jelenlegi magyar állam alakjára, és a népszámlálási adatok ránk nézve még riasztóbbak lesznek a szomszédos államokban, mint az elmúlt száz évben. Mégis: az önfeladás sohasem megoldás, csak a gyávák kétségbeesett lépése” – hangzik talán leglényegesebb végkövetkeztetése.

Regényi Huba (Magyar Nemzet)

(Trianon 100. Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért. Szerk.: Kosztolányi Dezső. Osiris Kiadó – Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2020; 288 oldal. Emlékező Magyarország I–II. Szerk.: Gyurgyák János. Osiris Kiadó, Budapest, 2020; 503+590 oldal. Ára: 9980 forint)

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 224
szavazógép
2020-07-01: Magazin - :

A zamatos Soproni Óvatos Duhaj Démon (Sörcsap – a székely sörkalauz)

Nagyon ízlett a régi Soproni Fekete Démon, emiatt izgatottan vártam, hogy megkóstoljam a magyarországi sörgyár által 2017-ben piacra dobott Óvatos Duhaj Démont. Két éve az egyik budapesti barátomtól kaptam ajándékba, de időközben kiderült, hogy dobozos kiszerelésben egy sepsiszentgyörgyi üzletben is meg lehet vásárolni, ára pedig 5 lej körül mozog.
2020-07-01: Kultúra - :

Kosztolányi Dezső: A magyar romokon

Jaj, merre menjek?
Jaj, merre nézzek?
Jaj, mit rebegjek?
Jaj, mit hazudjak?