FogathajtásBartha Eduárd Magyarországon kezdte a szezont

2020. július 7., kedd, Sport

Több hónapos szünet után a fogathajtók is próbára tehették magukat, ugyanis július 2. és 5. között Mezőhegyesen rendezték meg az idény első megmérettetését, ahol 11 egyes fogat, 32 kettes fogat, 13 négyes fogat, valamint 3 pónifogat és egy parafogat indult. A magyar versenyzők mellett romániai és cseh fogathajtók is próbára tették magukat. A kökösi Farm utca 500. szám alatt található lovas tanya is képviseltette magát Bartha Eduárd révén, aki a nyolcadik helyen végzett.

  • Fotó: Vida-Szűcs István
    Fotó: Vida-Szűcs István

Kilenc hónap után a háromszéki fogathajtó, Bartha Eduárd is rajthoz állhatott. A 2015-ben akadályhajtásban világbajnok versenyző a Békés megyei városban a nyolcadik helyen végzett, miután 164.65 hibaponttal zárta az év első megmérettetését. A 32 fős mezőnyben díjhajtásban a huszonegyedik, maratonhajtásban a dobogóról lecsúszva a negyedik, míg akadályhajtásban a kilencedik lett. A 28 éves Kovászna megyei sportoló mellett Romániából további négy hajtó nevezett a magyarországi viadalra. Közülük a legjobb helyezés Rákóczi Gergő nevéhez fűződik, mivel összetettben a negyedik pozíciót szerezte meg, Kovács Imre a tizennyolcadik, Paul Pop a huszonegyedik, Nicolae Nistor pedig az utolsó helyen fejezte be a versenyt. A viadalt Dani Marcell Balázs nyerte meg, továbbá dobogóra állhatott még ifj. Fekete György és dr. Tóth Andrea.

„Hosszú idő óta először indulhattunk versenyen. Fiatal lovakkal neveztünk, amelyekkel az elmúlt hónapokban nagyon sokat dolgoztunk, erősítettük őket, viszont még szokniuk kell a versenyhelyzetet. Az eredménnyel elégedettek vagyunk, számunkra az a legfontosabb, hogy megfelelően felkészüljünk a jövő évi hollandiai világbajnokságra. Az idei szlovén Európa-bajnokságot törölték, szóval csak néhány magyarországi viadalon veszünk részt, és egyelőre úgy fest, hogy a román országos bajnokságot Bethlenben és Marosvásárhelyen szeretnék megszervezni, bár előbbi helyszínen a feltételek nem adottak ahhoz, hogy normális körülmények között versenyt rendezhessen a szakszövetség. Eduárd folyamatosan dolgozik a lovakkal, úgy néz ki, hogy két hét múlva ismét Magyarországon versenyzünk, majd szeptember elején is a szomszédos államban állunk rajthoz egy nemzetközi versenyen” – nyilatkozta lapunknak Bartha Róbert fogattulajdonos.

Eredmények: * díjhajtás: 1. Rákóczi Gergő 48.89 hibapont, 2. Dr. Tóth Andrea 52.77, 3. Gergely János 54.22... 21. Bartha Eduárd 64.21  * maratonhajtás: 1. ifj. Fekete György 94.96 hibapont, 2. Szabó Roland 95.38, 3. Dani Marcell Balázs 97.13, 4. Bartha Eduárd 97.44  * akadályhajtás: 1. Kovács Szabolcs Tamás 0 hibapont, 2. Kiss Róbert 0, 3. Gubacsi Gergő 0... 9. Bartha Eduárd 3  * összetettben: 1. Dani Marcell Balázs 151.57 hibapont, 2. ifj. Fekete György 153.51, 3. Dr. Tóth Andrea 157.45... 8. Bartha Eduárd 164.65. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 777
szavazógép
2020-07-07: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2020-07-07: Sport - :

Szoboszlai Dominik az osztrák Bundesliga-idény legjobbja (Labdarúgás)

A magyar válogatott Szoboszlai Dominik érdemelte ki az idény legjobb játékosának járó díjat az osztrák labdarúgó-bajnokságban. A Red Bull Salzburg 19 éves középpályása a klubelnökök, sportigazgatók és vezetőedzők szavazatai alapján végzett az élen.