A Sepsi OSK négygólos előnnyel várja a Jászvásári Poli elleni Román Kupa-elődöntő visszavágóját, amelyet ma 20 órától az Emil Alexandrescu Stadionban rendeznek. Az odavágón a piros-fehér mezesek hazai pályán 5–1 arányban diadalmaskodtak, azonban a legutóbbi mérkőzéseken mutatott játék és a napokban kirobbant csapaton belüli konfliktus miatt egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben a Leo Grozavu irányította labdarúgók. A marosvásárhelyi Florin Andrei fújja a sípot a találkozón, amelyet a Digi Sport, a Telekom Sport és a Look Plus élőben közvetít.
Öt napon belül másodszor találkozik a Sepsi OSK és a Jászvásári Poli, ugyanis vasárnap az alsóházi rájátszásban néztek farkasszemet a csapatok. Legutóbb a moldvai gárda örülhetett, mivel 3–1 arányban győzött a székelyföldi együttes akaratlan segítségével. Előbb Niczuly Roland hibáját kihasználva szereztek vezetést a házigazdák Kevin Luckassen találatával, majd Răzvan Tincu öngólja következett, végül Ovidiu Horșia állította be a végeredményt. Az erőtlenül játszó piros-fehérek mindössze Fülöp István révén voltak eredményesek még az első félidő végén.
Mircea Rednic csapata története során először tudta legyőzni a székelyföldi együttest, amely csak a kilencedik egymás elleni mérkőzésen hajtott fejet. Ma a kupaelődöntő visszavágóján tizedszer találkoznak, egyértelműen a Sepsi OSK van jobb helyzetben, viszont a vasárnapi győzelem önbizalmat adhatott a moldvai labdarúgóknak, akik igazán emberpróbáló feladat előtt állnak, hiszen ha tovább akarnak jutni, négygólos hátrányt kell ledolgozniuk. Az elődöntő első felvonásán a moldvai együttes Andrei Cristea büntetőrúgásával jutott vezetéshez, amelyre a története során első kupadöntőjére hajtó Sepsi OSK részéről Anass Achahbar kétszer, Fülöp Loránd, Nicolae Carnat és Goran Karanović egyszer-egyszer válaszolt.
„Az utolsó két bajnoki mérkőzés egyáltalán nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, emiatt rossz a hangulat a csapatban, viszont nem tekintünk hátra, megyünk előre. A labdarúgók teljes gőzzel készülnek a visszavágóra, természetesen csalódottak az utolsó két meccsen elszenvedett vereség miatt. Telefonon beszéltem néhányukkal, és azt ígérték, hogy mindent beleadnak annak érdekében, hogy ne legyen veszélyben a továbbjutás. Bízunk benne, a négygólos előny elég lesz, nem hiszem, hogy innen elbuknánk a döntőbe jutást” – nyilatkozta érdeklődésünkre Hadnagy Attila ügyvezető igazgató.
Konfliktus a csapatban
A háromszéki csapat hullámvölgybe került, a legutóbbi bajnoki mérkőzéseken vereséget szenvedett, így többek között ennek következményeként a vezetőedző, Leo Grozavu és Fülöp Loránd konfliktusba keveredett, a bukaresti sportsajtó szerint a szakember hétfőn ebéd közben támadt a játékosra. Hadnagy Attila ügyvezető igazgató lapunknak azt mondta, pénteken meghallgatják a feleket, megtárgyalják a kialakult helyzetet és döntést hoznak.
A Sepsi OSK szombat óta a moldvai városban tartózkodik, hiszen a vasárnapi bajnoki mérkőzés után nem utaztak vissza Sepsiszentgyörgyre. Bár a piros-fehér mezesek közel állnak a döntőbe jutáshoz, a pontvadászatban egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mivel a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésüket elvesztették, három pontra vannak az osztályozót érő pozíciótól. Úgy tűnik, a gyenge eredmények miatt a keretben feszültség alakult ki, ugyanis a Gazeta Sporturilor szerint a hétfői ebéd közben Leo Grozavu és Fülöp Loránd szóváltásba keveredett, sőt, az eset tettlegességig is fajult, állítólag a vezetőedző rátámadt a székelyföldi klubnál kölcsönben szereplő 22 éves középpályásra. A történtek után néhány labdarúgó felháborodott, és a rendőrséget is akarták értesíteni, végül azonban csak a sajtónak teregették ki a szennyest.
„A vezetőség minden tagja Sepsiszentgyörgyön tartózkodik, a csapat viszont a bajnoki után Jászvásáron maradt, így konkrét információval nem rendelkezünk, csak azt tudjuk, amit telefonon elmondtak nekünk. A kupameccs után hazajönnek, így pénteken szóba állunk az érintettekkel, meghallgatjuk a történetüket, kiderül, hogy mi az igazság, mert a bukaresti sajtóban megjelent hírek nem biztos, hogy teljes mértékben igazak. Az tény, hogy a konfliktus híre csapaton belülről szivárgott ki, szinte biztosak vagyunk abban is, hogy kik voltak azok, akik felvették a fővárosi sajtóval a kapcsolatot. Miután mindenki elmondta, amit akart, döntést hozunk, mindenképp lesznek következmények” – fogalmazott Hadnagy Attila.
Leo Grozavu pályafutása során nem először alkalmazott testi fenyítést, már korábban is keveredett összetűzésbe játékossal. 2017-ben az FC Botoșani trénereként az Astra Giurgiu elleni bajnoki mérkőzésen a kispadon ülő Cătălin Golofca ellen lépett fel keményebben – állon ütötte a csatárt, akit a találkozó első félidejében küldött pályára, majd 50 perc elteltével lecserélt, mert elégedetlen volt a teljesítményével.
Ploiești ad otthont a döntőnek
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) úgy döntött, a Román Kupa-döntőnek nem az eredetileg tervezett Craiova, hanem Ploiești ad otthont. A szakszövetség közleményében kiemelte: a változtatásra azért volt szükség, mert az országban még mindig jelen van a koronavírus, ezzel a lépéssel pedig a fináléba jutó együttesek számára lerövidítik az utazást. Ploiești a fővárostól 60 kilométerre, míg Craiova 230 kilométerre található. A július 22-én rendezendő döntő egyik résztvevője biztosan bukaresti együttes lesz. Mellesleg az új helyszín a háromszéki csapatnak is jobban kedvez, hiszen nem mindegy, hogy 290 vagy csak 140 kilométert utaznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.