Megugrott az új esetek száma

2020. július 9., csütörtök, Belföld

A járvány kitörése óta nem azonosítottak egy nap alatt annyi új megbetegedést, mint a keddi nap folyamán: a stratégiai kommunikációs törzs tegnapi jelentése szerint az aznap elvégzett 13 147 teszt után 555 új esettel 30 175-re nőtt országszerte a koronavírus-fertőzöttek száma. Kovászna megyéből is nyolc újabb esetet jelentettek a kedden, így most már Háromszéken 310 fertőzöttet tartanak nyilván.

A jelzett időszakban 275-en gyógyultan, 88-an tíz napi tünetmentesség után hagyták el a kórházat. A halálesetek száma visszaesett a hétfői 31-ről 18-ra, az intenzív osztályon kezelt súlyos betegek száma viszont 231-ről 237-re emelkedett.

A rekordszámú új eset ellenére Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott tegnap, hogy jelenleg nem fontolgatja a szükségállapot újbóli bevezetését. Mint mondta, a szükségállapotot akkor vezetik be újra, ha „egyik napról a másikra, exponenciálisan” megugranak az esetszámok, ami túl nagy terhet ró a sürgősségi osztályokra. Ezzel szemben Klaus Iohannis lehetségesnek nevezte a szükségállapot újbóli bevezetését, ha a terhelési kapacitásának határához közeledő egészségügyi rendszer nem lesz képes megbirkózni a növekvő esetszámmal. Az elnök a lakossághoz intézett felhívásában rámutatott: a szükségállapot feloldása óta a felelősség megoszlik a hatóságok és a polgárok között, a fertőzés terjedése csak akkor fékezhető meg, ha mindenki betartja a higiéniai, maszkviselési és távolságtartási szabályokat. Iohannis „nehezen elképzelhetőnek” nevezte, hogy a jelenlegi körülmények között további lazítások következzenek, ugyanakkor felhívással fordult a parlamenti képviselőkhöz, hogy sárdobálás és bűnbakkeresés helyett sürgősen fogadják el az új karanténtörvényt.

A hatóságok eközben bírságolással próbálják fegyelmezni a szabálysértőket: kedden – a szükségállapot május 15-i feloldása óta rekordnak számító – 912 bírságot szabtak ki, többnyire azokra, akik nem viseltek maszkot a közszállítási járműveken vagy más nyilvános zárt térben. Karanténra vagy kórházi elkülönítésre azonban jelenleg senkit sem lehet kényszeríteni, mert egy alkotmánybírósági döntés pénteken hatályon kívül helyezte az erről szóló miniszteri rendeleteket, a joghézagot felszámoló – máris sokat vitatott – törvény pedig csak ma kerül a parlament elé. Ennek kapcsán egyébként közleményt adott ki tegnap a stratégiai kommunikációs törzs, amelyben az „egészségügyi válság elpolitizálása”, valamint „a fertőzés veszélyének tagadása és a COVID-19 jelentette kockázatok elbagatellizálása” ellen foglal állást.

A Kelet-Európában ismét aggasztóvá vált járványhelyzetre válaszolva utazási figyelmeztetést adott ki Ausztria Romániára, Bulgáriára és a Moldovai Köztársaságra: a rendelkezések szerint mindenkinek, aki ebből a három országból érkezik Ausztriába, 14 napra karanténba kell vonulnia vagy teszteredménnyel kell bizonyítania, hogy nem fertőzött. A bejelentésre reagálva közleményt adott ki tegnap a román külügyminisztérium az Ausztriával ez ügyben folytatott diplomáciai egyeztetések eredményéről. Ennek értelmében nem kell elkülönítésbe vonulniuk azoknak a román állampolgároknak, akik megállás nélkül utaznak át Ausztrián, árut szállítanak, vagy angol, illetve német nyelvű, legfennebb négynapos negatív COVID-19 teszteredményt tudnak felmutatni. Aki nem rendelkezik ilyen dokumentummal, annak 14 napra elkülönítésbe kell vonulnia. A karanténra vonatkozó szabály megszegése 1450 euróig terjedő bírságot vonhat maga után. Ugyanakkor az osztrák hatóságok lehetővé fogják tenni, hogy az említett személyeket Ausztriába való belépésükkor teszteljék, és amennyiben a teszteredmény negatív, az illetőt nem kötelezik elkülönülésre. A közlemény szerint az osztrák fél kiemelte, hogy az intézkedés ideiglenes jellegű, és a járványhelyzet függvényé­ben módosíthatnak rajta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2020-07-09: Közélet - Bokor Gábor:

Koronavírus-fertőzöttek Kommandón

Kommandón három személy esetében igazolódott a koronavírussal való fertőzés. A hírt a helybéliek megosztották közösségi oldalakon is, kérdésünkre Kocsis Béla polgármester megerősítette a fertőzés tényét.
2020-07-09: Belföld - :

Megoldást kérnek a medveproblémára

Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatala és önkormányzata nyílt levelet intézett Klaus Iohannis államelnökhöz, Ludovic Orban miniszterelnökhöz és a parlament két házához, amelyben azt kérik, oldják meg a medvék okozta problémát, ugyanis egyre több vadállat jár be a város területére, veszélyeztetve a lakosságot és a turistákat.