Elindult a srebrenicai békemenet

2020. július 9., csütörtök, Világfigyelő

A koronavírus-járvány miatt módosított útvonalon mintegy száz túlélő indult útnak tegnap a Srebrenica felé tartó békemenetben, hogy szombaton megemlékezzen a kelet-boszniai városban 25 évvel ezelőtt történt mészárlásról.

A korábbi években a világ minden tájáról érkező résztvevők 110 kilométert tettek meg három nap alatt, ellentétes irányban haladva azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől.

Bár a mészárlás 25. évfordulójára nagyszabású rendezvényt terveztek, a koronavírus-járvány miatt csak visszafogottabb megemlékezés lesz. A békemenetben a korábbi több ezer helyett csak mintegy száz ember vesz részt, olyanok, akik 1995-ben is megtették ezt az utat, és megmenekültek a mészárlástól. Az útvonalon is módosítani kellett a járványhelyzet miatt, így a Tuzla melletti Nezuk falu helyett a szintén boszniai tömegsírokról ismert Zvornik közelében fekvő Crni Vrhből indultak el a zarándokok.

A srebrenicai mészárlás évfordulóján, szombaton megemlékezést tartanak a Srebrenicától északra fekvő Potocari faluban kialakított emlékhelyen. Ennek keretében több újonnan azonosított áldozatot eltemetnek, azonban a pontos számot még mindig nem tudják a szervezők, több család ugyanis nem egyezett bele a temetésbe, mert a családtagjaikat csak néhány maradvány alapján azonosították a szakértők.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, majd a következő napokban lemészároltak. A vérengzést, melyet a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartanak, a hágai Nemzetközi Törvényszék több, háborús bűnösök ellen folytatott perben népirtásnak minősített. Az áldozatok felkutatása máig folyik, újabb és újabb tömegsírokat fedeznek fel, és a maradványokból DNS-vizsgálattal azonosítják a halottakat.

A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni. Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta része, a Bosznia-hercegovinai Föderáció gyásznappá nyilvánította július 11-ét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2020-07-09: Közélet - :

Korrupcióért ismét törvényre kerül a rendőrbiztos

Costel Adrian A. Neamţ megyéből Háromszékre áthelyezett rendőrbiztos ellen újabb keresetet nyújtottak be megvesztegetés elfogadásának vádjával, miután többrendbeli korrupciós bűncselekményekért korábban már felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon.
2020-07-09: Világfigyelő - :

Járványügyi intézkedések ellen tüntettek Belgrádban

Ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Belgrádban, de ha szükséges,egész Szerbiában is az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt – jelentette be kedd este Aleksandar Vučić szerb elnök, felháborodást okozva főként a fiatalok körében, akik elégedetlenségük jeléül betörtek a parlament épületébe, rendőrautókat gyújtottak fel, és összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel az éjszaka folyamán.