Az első mérkőzésen aratott magabiztos győzelem után, az idegenbeli visszavágón 3–0 arányban diadalmaskodott a Sepsi OSK a Román Kupa-elődöntőben, így története során először jutott döntőbe, ahol a huszonkétszeres kupagyőztes FCSB lesz az ellenfele, amely 2015 óta először játszhat finálét. A döntőt július 22-én az Ilie Oană Stadionban rendezik.
A sepsiszentgyörgyi csapat négygólos előnnyel várta a visszavágót, miután a két héttel ezelőtti első mérkőzésen 5–1 arányban győzött, hatalmas lépést téve a döntőbe jutás felé. A megnyugtató fölény tudatában a Sepsi OSK az idegenbeli találkozót is komolyan vette, ezzel szemben Mircea Rednic vezetőedző inkább a soron következő bajnokira pihentette a játékosokat, tartalékos csapatot küldött pályára, csak hárman kezdtek a két együttes vasárnapi bajnoki összecsapásán is.
Az első negyedórában a mezőnyben zajlott a küzdelem, a vendégek magabiztosan őrizték a labdát, majd a 20. percben váratlanul vezetést szereztek. Nicolae Carnat jobb oldali beadását a menteni igyekvő hátvéd, Bourama Fomba rárúgta a kapu elé belépő Fülöp István lábára, a labda pedig a hálóba pattant (0–1). A gólszerző örömét csak a 29. percben kapott sárga lap ronthatta el, amely miatt nem léphet majd pályára a döntőben.
Nem sokkal később a jobb oldalon megiramodó Carnat növelhette volna a vendégek előnyét, betört a tizenhatos területére, azonban lövését védte Teodor Axinte. Rögtön ezt követően a Jászvásár közel állt az egyenlítéshez, Lucas Chacana indítása után Michael Omoh került helyzetbe, de Fejér Béla jól zárta a szöget, így a nigériai csatár a kapu mellé lőtt.
Jól kezdte a második félidőt a Sepsi OSK, rögtön magához ragadta a kezdeményezést, majd az 50. percben megduplázta előnyét. A csereként pályára lépő Anass Achahbar előkészítése után Carnat vette célba a kaput, lövését bravúrral védte Axinte, viszont a kipattanót a holland középpályás a hálóőr fölött befejelte (0–2), így az elődöntő párharcban harmadszor volt eredményes.

A házigazdák részéről Omoh és Juan Pablo Passaglia jelentett némi veszélyt, viszont a székelyföldi együttes továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben. A háromszéki csapat a szünet után sem elégedett meg az eredménnyel, több helyzetet kidolgozott, viszont Axinte többször is bravúros védéseket mutatott be. A cserék is további lendületet vittek a Sepsi OSK támadójátékába, ugyanis Goran Karanović, Marius Ștefănescu és Ronaldo Deaconu is veszélyesen célzott, de a moldvai gárda fiatal kapusa rendre megóvta csapatát az újabb góltól. A 86. percben a folyamatos támadásoknak végül meglett az eredménye, Deaconu szöglete után Daniel Celea fejesét Axinte a felső lécre tornászta, a kipattanót pedig Karanović közelről a kapuba passzolta (0–3).
A mérkőzés után Leo Grozavu vezetőedző úgy nyilatkozott, a nagy teljesítmény az lenne, ha a kupadöntőt is megnyernék. Gratulált a labdarúgóknak, akik a pályán megdolgoztak ezért az eredményért. A szakember úgy véli, a feszültség nem fontos, a lényeges, hogy fináléba jutottak. Nem tagadta, hogy voltak a napokban parázs beszélgetések csapaton belül. Grozavu szerint fel kell készülniük a döntőre, azonban nincs könnyű dolguk, mert háromnaponként játszanak. Örül, hogy kupadöntőt játszhatnak, és mindent megtesznek a győzelem érdekében.
Román Kupa, elődöntő, visszavágó: Jászvásári Poli–Sepsi OSK 0–3 (0–1) – összesítésben: 1–8. Jászvásár, Emil Alexandrescu Stadion. Vezette: Florin Andrei (Marosvásárhely). Poli: Axinte – Onea, Fomba, Klimavičius (Mihalache, 60.), F. Cristea – Popadiuc (Horșia, 68.), Assulin (Platini, 46.), Longher (Passaglia, 60.), Chacana (Agape, 61.) – Zaharia, Omoh. Vezetőedző: Mircea Rednic. Sepsi OSK: Fejér – Dimitrov, Celea, Tincu, Csiszer (Ștefan, 70.) – Kovács, Vașvari (Deaconu, 46.), Carnat – Fülöp I. (Achahbar, 46.), Díaz (Karanović, 32.), Fülöp L. (Ștefănescu, 68.). Vezetőedző: Leo Grozavu. Gólszerzők: Fülöp I. (20.), Achahbar (50.), Karanović (86.). Sárga lap: Fülöp I. (29.).
További eredmény: FCSB–FC Dinamo 1–0 (gólszerző: A. Petre 2. / összesítésben: 4–0).
A felsőházi rájátszás 7. fordulójának programja: FC Botoșani–Astra Giurgiu (ma, 20.30 óra), Craiova–FCSB (vasárnap, 21 óra), Kolozsvári CFR–Medgyesi Gázmetán (hétfő, 20.30 óra). Az alsóházi rájátszás 9. fordulójának programja: FC Viitorul–Academica Clinceni (ma, 18 óra), FC Hermannstadt–FC Voluntari (szombat, 17:30 óra), FC Dinamo–Jászvásári Poli (vasárnap, 18 óra), Sepsi OSK–Chindia Târgoviște (hétfő, 18 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.