Csak azok a nemzetek lehetnek sikeresek, amelyeknek erős nemzeti identitásuk van, és képesek arra, hogy megtartsák kulturális, vallási, illetve történelmi örökségüket – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a megújított Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum átadóünnepségén pénteken.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország és az egész magyar nemzet joggal lehet hálás a bencéseknek, akik még a legnehezebb időkben is hitet adtak a magyar nemzetnek. Iskoláik a legmagasabb szintű tudást adják a magyar fiataloknak, és hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar nemzet a világ sikeres és versenyképes nemzetei közé tartozzon – mondta. A miniszter, aki maga is bencés diák volt, kiemelte: Szent Benedek örökségére az elmúlt ezer esztendőben is bátran támaszkodhatott a nemzet. Tihanyt azért is különleges helynek nevezte, mert az apátság alapítólevele a magyar nyelv legrégebbi eredeti formában megmaradt szórványemléke.
Mihályi Norbert Jeromos perjel, a tihanyi apátság elöljárója köszöntőjében úgy fogalmazott: „a Balatonnak lelke van”, a környezet, az emberi lelket felemelő és nemesítő keresztény hit és kultúra ma is „kézzel fogható”. Elmondta: az állandó kiállítás különleges tárgya egy kőtábla, amely az 1950-ben államosított, a szerzetesektől erőszakkal elvett, évtizedekig csupán múzeumként működő tihanyi apátság főhomlokzatán állt. Ez a tábla emlékeztet arra, hogy a keresztényektől, szerzetesektől, az ország építésében részt vevő tanító rendtől egy-egy romboló ideológia időnként elveheti akár az otthonukat is, de Istentől kapott küldetésüket, örökségüket, elődeik emlékét, a lendületüket senki sem veheti el – tette hozzá.
A Tihanyi Bencés Apátság egy tíztagú konzorcium részeként nyert támogatást a Balaton-felvidék világörökség-várományosi helyszín turisztikai fejlesztésére. Az európai uniós és kormányzati forrásból megvalósuló 225 millió forintos projekt része az apátsági pince teljes felújítása, ahol a modern turisztikai trendeknek megfelelő kiállítás készült Lélek a vizek felett – Múlt és jelen találkozása a tihanyi apátságban címmel. A kiállítás új nézőpontból mutatja be az apátság csaknem ezeréves történetét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.