SepsiszentgyörgyIdén nem dolgoznak a kisstadionnál

2020. július 15., szerda, Közélet

A dolgok jelen állása szerint leghamarabb jövő év tavaszán folytatódhatnak a sepsiszentgyörgyi kisstadion helyén tervezett, az önkormányzat, valamint a sport- és ifjúsági minisztérium közös beruházásaként megvalósuló létesítmény építési munkálatai, miután az eredeti kivitelezési szerződéseket még tavaly kénytelenek voltak felbontani. Jelenleg az eredeti tervek kiegészítése, módosítása, a műszaki felmérések zajlanak mind az önkormányzat, mind a szaktárca által finanszírozott részen.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere lapunkat arról tájékoztatta, a múlt év augusztusában történt szerződésbontást követően amellett, hogy műszaki szakértői felmérésre volt szükség, az is kiderült, az eredeti tervek is módosításra szorulnak. Ezek őszig meglesznek, és következhet a kivitelezési közbeszerzés, amit jövő tavaszig le tudnak zárni.

A minisztérium által finanszírozott részt illetően Nemes Áron, a munkálatok koordinálásáért felelős városi sportiskola igazgatója elmondta, hogy a minisztérium végül nem bontotta fel a kivitelezési szerződést, hanem a határidő lejárta után nem hosszabbította meg azt. Mint kiderült, ezen a részen is módosítani kell az eredeti terveket, emellett javításokra is szükség lesz. Ők is kezdeményezték a szakértői felmérést, amire az ígéret szerint nem kell sokat várniuk, majd nekiláthatnak az új kivitelező kijelölését célzó közbeszerzésnek. Remélik, ezt a folyamatot ősszel sikerül lezárni, mivel a minisztérium idén biztosított forrásokat az építkezéshez.

Mint arról már több rendben beszámoltunk, az egykori kisstadion helyére tervezett – elsősorban a sportiskolának szánt – létesítmény építési munkálatai igencsak ingadozó ütemben haladtak a 2009-es kezdés óta – leggyak­rabban a sport- és ifjúsági minisztérium kiszámíthatatlan finanszírozása miatt. Mivel közös beruházásként képzelték el, nem létezett meghatározott kivitelezési határidő, többéves befektetésre tervezték, amire mindkét fél a lehetőségeihez mérten évente elkülönített bizonyos összegeket. Az állami finanszírozás kiszámíthatatlansága miatt ugyanakkor több alkalommal az is előfordult, hogy hosszú hónapokon keresztül semmi sem történt az építőtelepen.

A helyzetet tovább bonyolította a 2018-ban elfogadott 114-es kormányrendelet, mely 3000 lejre növelte az építőiparban a bruttó minimálbért. Tavaly augusztusban végül az önkormányzat kénytelen volt szerződést bontani, mivel nem sikerült megegyezniük a kivitelezővel a munkálatok költségmódosításairól. A központi költségvetésből épülő részen is hasonló helyzet alakult ki – amint azt Nemes Áron akkor megerősítette –, azaz nem sikerült megegyezni a kivitelezővel, így ott is leálltak a munkálatok.

Az egykori kisstadion helyén sportszálló, versenyek rendezésére alkalmas aréna, műfüves focipálya, mászófal, kisebb irodaépület, föld alatti garázs kap helyet, amelyet elsődlegesen a városi sportiskola használhat, a létesítményt azonban a lakosság számára is elérhetővé akarják tenni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2020-07-15: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Kis visszaesés a költségvetésben

Egyelőre az egy százalékot sem éri el az a visszaesés, ami Sepsiszentgyörgy idei költségvetésében érezhető, és bár év végéig lehetnek még meglepetések, Antal Árpád polgármester bízik abban, hogy nem csökkennek számottevően a bevételek és sikerül az év elején tervezett kitűzött célokat megvalósítani.
2020-07-15: Közélet - :

Egyre többen fogadnak örökbe kiskutyát (Kézdivásárhelyi kutyamenhely)

A Kézdivásárhely Szentkatolna felőli kijárata közelében található kutyamenhely beindítása óta a városból eltüntek a kóbor ebek, elvétve talán lehet egyet-kettőt látni, de csak rövid ideig. Forró Béla és a menhely munkatársai a karantén ideje alatt sem ültek tétlenül, folyamatosan fogták be a gazdátlan kutyákat Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken és Bodzaforduló környékén, ugyanis ezekkel a településekkel van szerződése a Benji Állatvédő Egyesületnek.