Az említett riportban a gyerekek egyszerű szavakkal, bizakodó hangnemben mondták el, hogy miért tanulnak tovább, és főleg miért itthon. Szülőföld, biztonság, kiemelkedés, megmaradás — hangzottak a vallomások. ,,Kint a világban" nagy a bizonytalanság, mind nehezebb az élet. ,,A falunkban sem könnyebb, de legalább lesz biztos munkahelyünk. Itthon vagyunk, és most már itt is maradunk." Mindezt roma gyerekek mondták. A lényeg a következő: tetszik, nem tetszik, itt vannak közöttünk. Nagy részük vallásos, istenfélő ember, és még magyar érzelmű is. A mai erdélyi helyzetben ezek egyáltalán nem elhanyagolandó szempontok. Embereket mondtam, tehát akkor van lelkiviláguk, vannak érzéseik és hagyományaik. Azt hiszem, egyike a leghagyományőrzőbb népcsoportnak. Nagyon nehéz a bizalmukba férkőzni, de ha egyszer megnyerted őket, nagyon ragaszkodók, szófogadók tudnak lenni. Könnyen kezelhetők, és nagyfokú szeretetéhség van bennük.

A lelki fal lebontásában — ami elválasztja a romát a magyartól — az oktatáson és a nevelésen keresztül lehet segíteni. Én csak azt tudom mondani, hogy a cigányok szocializációjában az iskolának és a templomnak van a legnagyobb szerepe. A pedagógusnak és a lelkésznek is hivatásból eredő kötelessége odafigyelni a cigány gyerekek szocializálódására, hogy megtanuljanak viselkedni, tiszteljék a becsületes alkotómunkát, a törvényeket, hogy egyenlő félnek érezzék magukat bármilyen feladat elvégzésénél. Az egyháznak különleges szerepe van a hitben való megerősítésükben, az emberi méltóságtudatuk fejlesztésé­ben. Ők is Isten egyforma gyermekei, és Krisztus minden néphez elküldte tanítványait hirdetni az evangélium tanításait. Talán jobban kellene tanulmányozni a szokásaikat, hogyan lehetne őket jobban szocializálni és gazdagítani az erdélyi egyházi és civil életet. Az évek során meggyőződhettünk, hogy az érdektelenség, a szegregáció, ennek az etnikumnak a mellőzése milyen, sokszor kezelhetetlen konfliktusokat és erőszakhullámokat szült.

A mindent megoldó idő bebizonyította, hogy nekem volt igazam minden téren, és a Kőröspatakon kialakult, jelenlegi közéleti-politikai hangulat is ennek az érdektelenségnek az egyenes következménye. Remélem, még néhány évig támogatóim segítségével sikerül szakmát, munkahelyet, biztonságot adni olyan gyerekeknek, akiknek sohasem lett volna lehetőségük a továbbtanulásra, szakmai képzésre.

Valóra váltani a gyermekek álmát! Nem ismerek ennél szebb pedagógusi kihívást.

Szeptember különleges, egyben igazi hangulatát az iskolakezdés adja meg minden diák és minden pedagógus számára. A közelmúlt statisztikai adatai beszédesen bizonyítják, hogyan emelkedik évről évre a ,,lelkesedés" a pedagógusi pálya és főleg a falusi igazgatói funkciók iránt. Rendszeresen, szinte versenyszerűen láthatjuk a tévéadók fő műsoraiban a tanügyi intézményekben vagy a különböző vizsgákon történt eseményeket, amelyeken lehet szórakozni, megdöbbenni vagy éppen elmélkedni. Egyet nem lehet: épülni és vonzóvá tenni a pedagógusi pályát. Egy biztos. A diákoknak készen tálalták a módszereket, hogy kies romániai demokráciánkban bármit tehetnek, mert mindig a pedagógus kapja a legnagyobb büntetést. Ráadásul sokat nem érdemes tanulni, mert akkor szegényen hal meg az emberfia. A médiasztár multimilliárdosok általában juhászlegények, futballisták, gyanús üzelmekkel foglalkozó egyének. Nagyon kevés vagy teljesen hiányzik a multimilliárdos tudós, kutató, egyetemi tanár vagy a közösségéért áldozatot vállaló értelmiségi. Sajnálatos ténynek tartom, hogy egyetlen központi, területi tanügyi vagy érdekvédelmi szervezet sem lép fel kellő határozottsággal ezzel a médiát elárasztó szennyáradattal szemben. Az új tanügyi törvénytervezet, egyéb ferdeségei mellett, még kiszolgáltatottabbá teszi a tanügyiek helyzetét.

Ady Endre írta: ,,a magyar tanító az élet alágyűrtje, a tanító a legrababb magyar".

Mindent leszámítva, elsősorban tanítónő édesanyámra emlékezve azt mondom, hogy nehéz, de szép feladat pedagógusnak, előrevilágító mécsesnek lenni, formálni az alkotó embert.

,,Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a Föld" — mondta a költő. Legyen ez hitvallása minden pedagógustársamnak. Érdemes élni és úgy dolgozni, hogy az elvetett magból gyökeret eresztő fa lombosodjék, és nemzedékek emlékezzenek — szeretettel és megbecsüléssel — egykori iskolájukra és nevelőikre. A folyam nem szakad meg. Előrehalad. Éppen ezért, ha némelyek szemében még ott ragyog a nyári vakáció, a honvágy, a keserű csalódások könnye, szét kell dörzsölni és nekivágni az évnek, tíz hónap derűjének-borújának, neki kell vágni a nehézségek keserű hullámainak, mégpedig úgy, hogy keresztül is jussunk rajta. Legyünk a tűz csiholói. Elkövetkező küzdelmeinkben legyen pedagógusi ars poeticánk, amiből naponta erőt és kitartást merítünk, Váci Mihály látnoki szavai: