Oktatási és anyanyelvhasználati jogaik megsértésére, „nyelvi-kulturális népirtásra” panaszkodnak az ukrajnai románok, akik Magyarországot és Bulgáriát hozva fel példaként határozottabb diplomáciai támogatást sürgetnek Románia részéről – közölte tegnap a bukaresti Adevărul hírportál. Az ukrajnai románok ugyanakkor példaértékűnek tekintik a magyar iskolák és nyelvhasználat megőrzésére irányuló ukrán–magyar, illetve a bolgár kisebbség egységének megőrzését célzó ukrán–bolgár megállapodásokat.
A lap a több mint 15 civil szervezetet tömörítő Ukrajnai Románok Nemzeti Tanácsa (CNRU) által a bukaresti vezetőknek küldött leveleket ismerteti, amelyekben a kétkamarás román parlament külügyi bizottságainak elnökeitől, a bukaresti kormánytól, külügyminisztériumtól és a román államfőtől kérnek segítséget.
„Ukrajnában az a közvélekedés alakult ki, hogy csak Magyarországnak, Lengyelországnak és Oroszországnak van kifogása az ukrán asszimilációs politika ellen, míg Románia elégedett azzal, ami történik” – idézte az Adevărul az ukrajnai román ernyőszervezet megállapítását. A CNRU Bukarest Ukrajna-politikájának felülvizsgálatát sürgeti az ott élő román kisebbség nyelvi és oktatási jogainak durva megsértésére, a kisebbségeket hátrányosan érintő közigazgatási átszervezésre hivatkozva.
A küszöbön álló közigazgatási reform során szerintük a Csernyivci megye négy járásában jelenleg tömbben élő román közösséget úgy akarják szétosztani a megalakítandó nagyobb járások között, hogy az arányok azok egyikében sem haladná meg a tíz százalékot, így nem lesz képviseletük az országos döntéshozásban, a helyi képviseletük pedig jelentősen elmarad valós számarányuktól.
A CNRU azt kéri Bukaresttől: kezdeményezzen tárgyalásokat és kössön megállapodást Kijevvel a magyar iskolák és nyelvhasználat megőrzésére irányuló ukrán–magyar, illetve a bolgár kisebbség egységének megőrzését célzó ukrán–bolgár megállapodások mintájára.
A középfokú oktatásról szóló ukrán törvény a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztálytól elrendeli a fokozatos áttérést egyre több tanórában az ukrán nyelvű oktatásra. Az ukrajnai Csernyivci megyében a román oktatási tárca szerint 63, Kárpátalján további 12 román tannyelvű iskola működik. A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnában 400 ezer román él.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.