A szlovák parlament elnökét és az oktatásügyi minisztert az elmúlt napokban ért plágiumvádak után, ugyancsak diplomamunkája miatt tegnap plágiumgyanúba keveredett a szlovák kormányfő, Igor Matovič is.
A miniszterelnök reakciójában elismerte, hogy tanulmányai során „másolt”, és elnézést kért ezért, de jelezte, hogy egyelőre nem készül lemondani. Matovič diplomamunkáját tegnap ugyanaz a Denník N szlovák liberális lap minősítette plágiumnak, amely korábban a házelnök és az oktatásügyi miniszter szakdolgozatairól is ezt írta. A lap állítása szerint Matovič – aki az adórendszerről írta a szakdolgozatát – csak a 79 oldalas dolgozat első két oldalát írta, a többit két másik publikációból másolta ki. A szlovák kormányfő közösségi oldalán reagált a szakdolgozatáról nyilvánosságra hozott állításokra. Azt írta: minden olyan tisztességes diáktól elnézést kér, aki tanulmányai során nem csalt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.