Elkezdődött a Luther tér felújítása Sepsiszentgyörgyön. A Lázár Mihály és a Széna utca kereszteződésénél levő kis, háromszögletű területen 22 éve épült fel az evangélikus templom, amely elé tavaly ősszel állították fel a reformátor Luther Márton szobrát, akiről a teret is elnevezték.
Ennek állapota azonban nem a legjobb, ezért az egyház javításokba kezdett. Zelenák József lelkész közlése szerint a templom előtti kövezett rész nagyon feltöredezett, ezért az első szakaszban ezt burkolták újra, részben saját forrásokból, de nagyobbrészt önkormányzati támogatással. A folytatásban a templom egész környezetét rendbe szedik, az omladozó térdfalakat kővel erősítik meg, és a Luther tér feliratot is kőbe vésik majd. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.