Kedvez az időjárás a gombáknak

2020. július 20., hétfő, Közélet

Jó a gombatermés az erdőkben, erdőszéleken, mezőkön. Az esős és a meleg napok váltakozása szinte tömegesen csalta elő a gombákat – ehetőket, nem ehetőket és mérgezőket egyaránt. A bőséges termés jól megfigyelhető a sepsiszentgyörgyi központi piacon, ám a Hetéből, Előpatakról vagy épp Árapatakról érkező gombászok úton-útfélen kínálják portékájukat – mintegy jelezve az alkalmi erdőjáróknak, hogy most van az ideje a gombász kiruccanásoknak.

  • Gombaárusok a sepsiszentgyörgyi központi piacon. Albert Levente felvétele
    Gombaárusok a sepsiszentgyörgyi központi piacon. Albert Levente felvétele

Akár magunk szedjük, akár vásároljuk a vadon termett gombákat, ha a legkisebb gyanú is felmerül egy-egy példány „kilétét” illetően, ellátogathatunk a sepsiszentgyörgyi központi piacon működő gombavizsgálóhoz. A gombavizsgálatot a László Kálmán Gombászegyesület tagja, Zoltán Sándor végzi. Minden hétfőn, szerdán és pénteken nyolc és tíz óra között teljesít szolgálatot. A szakembertől érdeklődtünk a mostani időszakra jellemző gombákról.

Nem csak bő a termés, változatos is, sok fajta gombát mutatnak be, kérnek információt az alkalmi gombászok – tudtuk meg, és azt is, hogy már idén is volt eset arra, hogy mérgező gombával érkeztek az érdeklődők. A közismert rókagomba, keserűgomba, ízletes vargánya, galambgombák mellett érdekességek is kerülnek a gombavizsgálóhoz. Például a taplóalakúak rendjébe tartozó fahéjszínű domború likacsosgomba is került a zsákmányba – számolt be a gombaszakértő, aki azt is elmondta, hogy ezt a taplót régen kelmefestésre használták. Poliporsavat tartalmaz, máj és vesekárosodást okozhat. Többen hoztak piruló galócát is (köznyelven borsgombaként is ismert), amit a gombák világában járatlan könnyen összetéveszthet a mérgező párducgalócával.

A László Kálmán Gombászegyesület évente több kisebb-nagyobb eseményt szervez a gombák világáról érdeklődők számára, többek között a nagyszámú résztvevőt vonzó gombásztábort. Az idei koronavírus-járvány miatti megszorítások okán több tervezett esemény, kirándulás elmaradt. Abban reménykednek, hogy október első szombatján megszervezhetik a már hagyományos gombanapot. Ennek első mozzanata a tulajdonképpeni gombagyűjtés, ahol a résztvevők egymástól több méter távolságban járhatják az erdőket. Az ezt követő előadásokra is sor kerülhet, a Székely Nemzeti Múzeum kertjében minden adott ahhoz, hogy biztonságban, a koronavírus terjedésének megakadályozására hozott intézkedések szerint folyhasson az esemény – adott hangot reményének Zoltán Sándor.

 

Szervezetten gyűjtik a gombát

A szentgyörgyi piac mellett egy alkalmi gombaárust próbáltunk faggatni arról, hogyan sikerül nekik mázsaszámra gyűjteni a gombát. Némi vonakodás és egy zacskónyi keserűgomba megvásárlása után (öt lejbe került) megtudtuk, Hetéről érkeztek, négyen vannak, mind asszonyok. A gombát nem ők szedik, az külön meg van szervezve, gyerekek, fiatalok, férfiemberek is járják az erdőt, míg összegyűl az a gombamennyiség, amivel már érdemes bejönni a városba. Azt is elárulták, hogy van egy fuvarosuk, aki reggelente beautóztatja őket a piac mögötti utcába. Arról nem beszéltek, hogyan jutnak haza, de többször láttuk, hogy esténként jó nagy batyukkal ülnek taxiba, azzal mennek haza.

A piacon egy asztalnál hivatalosan is árulnak gombát, tegnap rókagomba volt a kínálatban, kilója húsz lejért. Ugyanott lehetett kapni szedret, málnát, áfonyát, de ezek nem az erdőből származnak, látszik, hogy kertészetben termettek.

Kelemen Attila nyugdíjas, de már gyermekkorától járja az erdőt, többek között gombát gyűjt, főként Kommandó környékén. Elmondása szerint a magasabb hegyek erdőiben még nincs igazi gombaszezon, de bíznak abban, hogy augusztusban bőven lesz rókagomba, amit a felvásárló központokban remélhetőleg jó áron lehet majd értékesíteni. Ő maga savanyúságnak is eltesz rókagombát, főként a fenyőerdőkben szedett, apróbb példányokat. A recept egyszerű: 3+1-es eltevő port használ, ecettel, cukorral keveri. Melléje külön főz levet, jó sok kaprot, csombort tesz bele, majd leszűri, ezt a fűszeres levet önti a cukros, ecetes 3+1-be, majd újból felforralja, úgy önti a befőttesüvegekbe rakott gombákra. Már rég nem celofánnal fedi le az üvegeket, fém tetőt használ, akár két-három évig is eláll az így eltett rókagomba – osztotta meg az egyszerű receptet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1548
szavazógép
2020-07-20: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Kampánylázban, gyengécskén

Hatályba lépett az önkormányzati választásokra vonatkozó törvény, és bár a kampány hivatalosan később kezdődik, gyakorlatilag már nyakig benne van minden párt. Készülődnek, jelölteket keresnek vagy mutatnak be, ígérgetnek és bírálnak. És helyezkednek.
2020-07-20: Közélet - Fekete Réka:

Töredékállásból nagy a kínálat (Vizsga előtt a pedagógusok)

Idén ötvenegy végleges és kétszázöt helyettesítő katedrát hirdettek meg a háromszéki iskolák, óvodák, ezenkívül közel ezernégyszáz töredékállásra pályázhatnak a pedagógusok. Az elnyerhető helyek száma hasonló a korábbi években kínáltakéhoz, a járványügyi helyzetre való tekintettel azonban közel két héttel később, július 29-én tartják a versenyvizsgát.