A megyébe megérkezett az első, influenza elleni védőoltás-szállítmány, az egészségügyi hatóság a napokban szétosztja a családorvosoknak és egészségügyi intézményeknek. Mint minden esztendőben, idén is elsősorban a krónikus betegeket, a hatvanöt év fölöttieket és az egészségügyben dolgozókat oltják be.
A családorvosi rendelők kimutatása szerint Háromszéken nyolcvanezer krónikus beteget tartanak nyilván, de a tapasztalat azt mutatja, nem mindenki él az ingyenes védőoltás lehetőségével, ennek egyik oka, hogy sokan azt hiszik, a korábbi esztendőben kapott oltás hosszú távú védelmet nyújt. Dr. Sántha Ferenc főjárványtanász érdeklődésünkre elmondta, a beoltás minden évben megismételhető, mivel öt-hat hónapos védelmet nyújt, és mert az őszi-téli időszak a legalkalmasabb a légúti megbetegedések kialakulására, ezért esik minden évben októberre az oltási kampány.
Kovászna megyébe az első szállítmánnyal harmincháromezer dózis érkezett, több, mint tavaly egész évben. Az oltást kérni kell, két-négy hét alatt alakul ki a védelem, ezért jó minél hamarabb jelentkezni a családorvosnál.
A kockázati kategóriákon kívül másokat is beolthatnak, legfennebb várniuk kell, míg a krónikus betegek és időskorúak megkapják az adagjukat. Idén három vírus ellen oltanak, egy közülük mifelénk eddig nem fordult elő, de megjelenése várható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.