Koronavírus HáromszékenHarmincöt fertőzöttet kezelnek

2020. július 21., kedd, Közélet

Július 20-án 35 koronavírusos beteget kezeltek a sepsiszentgyörgyi, brassói és csíkszeredai kórházakban, tegnap egy embert utaltak be és hármat engedtek ki a kórházból – tudatja a prefektúra a megyei közegészségügyi igazgatóságra hivatkozva. A közlemény szerint a járvány kitörése óta 369 SARS-CoV-2-fertőzést igazoltak Háromszéken, 6913 teszt után. Ezen kívül további 5562 tesztet végeztek a Brassó, Szeben és Maros megyei hatóságok kérésére.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Az már az országos közegészségügyi intézet összesítéséből derül ki, hogy megyénkben 262-en meggyógyultak a COVID-19-cel beutalt betegek közül, 9-en pedig elhunytak. Ha ezt a két számot és a 35 aktív beteget is összeadjuk, 306 jön ki, azaz 63 olyan eset marad, amely egyik kategóriába sem tartozik.

Megtudjuk ellenben, hogy jelenleg 188-an tartózkodnak házi elkülönítésben, orvosi megfigyelés alatt, 31-en pedig kijöttek az elszigeteltségből.

A prefektúra közleménye arra is kitér, hogy a hatóságok – a belügyminisztérium, a helyi rendőrség és az élelmiszer-biztonsági igazgatóság – közös bevetéseken vettek részt a közrend és közbiztonság fenntartására, illetve a vészhelyzetre vonatkozó szabályok (zárt helyen való maszkviselés, távolságtartás) betartásának ellenőrzésére. Összesen 112 embert, 37 céget és 46 helyszínt (közszállítási járműveket is) vizsgáltak meg, és mindössze három polgárra róttak ki bírságot, amelyek összértéke 2000 lej.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 125
szavazógép
2020-07-21: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Repülőgépek, óceánok…

…a füvek, a fák, a mezők, a virágok – akár a Tankcsapda zenekar dalának közismert sorait is dúdolgathatta volna Marcel Vela belügyminiszter tegnap, amikor a sajtó képviselőinek nyilatkozva hárította a koronavírus-helyzettel kapcsolatos kérdéseket, nyomatékosítva, hogy a Román Légiközlekedés és Légierő napja alkalmából szervezett eseményen nem beszélhet a járványról, arról esetleg a minisztérium székhelyén nyilatkozik majd részletesen.
2020-07-21: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Medve garázdálkodott Bikfalván

Medve garázdálkodott hétfőre virradó éjszaka az Uzon községhez tartozó Bikfalva egyik portáján, tucatnál is több szárnyas esett a nagyvad áldozatául. Az uzoni polgármester, Ráduly István elmondása szerint egyre gyakrabban szembesülnek hasonló esettel, de hiába jelentik a kárt, kielégítő megoldással mindeddig nem szolgáltak az illetékesek.