Már nem lábujjhegyezve, hanem a talpára lépve, segítség nélkül is tud járni az a sepsiszentgyörgyi kislány, akinek külföldi műtétje érdekében az év elején Háromszéken nagyon sokan összefogtak és adományoztak. Kászoni Orsolya június végén hatodik születésnapját ünnepelte, most pedig izgatottan várja, hogy megkaphassa a mozgását segítő speciális triciklit.
Orsikával január végén találkoztam legutóbb, vidám és roppant érdeklődő kislánynak ismertem meg. Akkor és most is mosolyogva újságolta a legújabb híreket amint az ajtón beléptem, ezúttal azt, hogy „megérkezett a papír, lesz biciklim”. Gyorsan kiderül, egy speciális, széles tricikliről van szó, mely biztonságos számára, könnyebbé teszi a mozgást, sőt, a pedálokra a lábfeje is rögzíthető.
Mint arról korábban beszámoltunk, az agyvérzéssel született, s emiatt részlegesen lebénult kislányt február elején Csehországba várták műtétre. Ennek költségeihez hirdetett jótékonysági adománygyűjtést az Életmentő Kupakok Egyesület, hogy így segítsék a lányát egyedül nevelő édesanyát, Balogh Juditot a szükséges hatezer euró előteremtésében. Az Ulzibat-módszer néven ismertté vált műtét során lézer segítségével vágták fel és lazították a letapadt izmokat Orsika jobb lábán és karján. Bár személyesen nem tudtak visszatérni a beavatkozást végző orvosokhoz, videóban tájékoztatták őket a kislány állapotáról. A szakemberek elégedettek voltak a látottakkal, sikeresnek minősítették a beavatkozást.
„Február nyolcadikán elutaztunk, másnap műtötték Orsikát, és a következő napon indulhattunk is haza. Viszonylag rövid, néhány perces műtét volt, amit három hét szigorú ágynyugalom követett, ezt pedig intenzív torna, hogy az izmokat formában tartsák” – idézte fel Balogh Judit. A karantén azonban közbeszólt, négy alkalom torna után három hónapot kényszerültek otthonukban tölteni, ez az időszak pedig nem tett jót a frissen műtött végtagoknak.
A korlátozások feloldása óta azonban szüntelen mozgásban vannak, havonta egy hétig intenzív tornára járnak Brassóba, emellett Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is fejlesztéseken vesznek részt, heti két alkalommal pedig Uzonba utaznak, hogy Orsika lovagolhasson. Ez utóbbi terápia az egyensúlyérzékét fejleszti – sorolja édesanyja. Úgy érzi, az eltelt időszakban Orsikának hiányzott a gyermektársaság, ám az óvó néni segítségével és a korszerű kommunikációs eszközökkel most is kapcsolatban van a társaival. A napi több terápia, utazás ellenére Orsika energiával teli, játékos kislány maradt, aki most éppen arra vár, hogy megkapja triciklijét, melynek beszerzését az egészségbiztosító pénztár is támogatja. Azt tervezi, a parkban teker majd, s pihenő gyanánt fagyiznak is édesanyjával. Mindketten bizakodóak, s hálásak mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy immár magabiztosan járhasson.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.