A június eleji, a Zarah Moden nadrággyárban történt első koronavírusos eset után két újabb fertőzésről kaptunk hírt a minap.
Megkeresésünkre Bakk-Vitális Mária Kinga, a Zarah Moden és New Fahion nadrággyárak vezérigazgatója elektronikus levélben válaszolt. „Volt két igazolt koronavírussal fertőzőtt esetünk az elmúlt héten, mindkét esetben alkalmazottjaink a családtagoktól – a férjtől – fertőzödtek meg. Ezért a környezetük munkásait, annak ellenére, hogy nagy légtérben dolgoznak és végig arcmaszkot biztosítottunk számukra, hazaküldtük két hétre. Szerencsére alkalmazottjaink jól vannak, tünetmentesek, és ha a következő teszt eredménye negatív lesz, akkor visszavárjuk őket.”
Az igazgatónő tájékoztatása szerint a megyei egészségügyi igazgatóság egyikük esetében sem írt elő semmilyen speciális intézkedést. Mindkét gyárban továbbra is szigorúan betartják az egészségügyi óvintézkedéseket, hőmérsékletet mérnek a munkába érkezéskor, naponta fertőtlenítenek minden helyiségben és a munkásokat szállító járműveken, arcmaszkot és kézfertőtlenítő szereket biztosítanak – mondta el a két gyár vezérigazgatója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.