Az ivóvízhálózat és csatornarendszer megépítése után új ülepítőállomással gyarapodik Bálványosfürdő – tudtuk meg Daragus Attilától, Torja polgármesterétől.
Az ülepítőállomásra kiírt versenytárgyalást egy Hargita megyei cég nyerte meg, és a létesítmény a Torja pataka mellett, az üdülőtelep határában, a vasas borvízforrás közelében épül fel. Egy munkáscsoport már kiöntötte a medencék betonalapzatát és elkezdődött az ülepítőállomás további elemeinek a vasazása.
Az elöljáró elmondása szerint a vízhálózat egy kormányprogram részeként pályázati pénzből készült el, míg a csatornarendszert a helyi költségvetésből finanszírozták. Az ülepítőállomásra szintén sikeresen pályáztak, és ha az időjárás kedvező lesz, idén a szalagvágásra is sort kerítenek.
Daragus Attila azt is elmondta, hogy egyúttal a csatornarendszert is kibővítik. Ha ezzel a beruházással is végeznek, Bálványosfürdőn minden lehetőség adott lesz ahhoz, hogy fejlődhessen a turizmus – hangsúlyozta az elöljáró.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.