Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Sepsi OSK képviselte városunkat a labdarúgó Román Kupa döntőjében – jelentette ki többször is Antal Árpád tegnapi, online sajtótájékoztatóján.
Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a világban, távoli földrészeken élő magyarok is szolidaritást mutattak a kupadöntő előtt, és számára is élete egyik legnagyobb élménye volt, hogy részt vehetett a mérkőzésen, s habár üres lelátókkal, szurkolók nélkül nem volt olyan hangulat, bízik abban, hogy ez is lejár, és ismét sokan biztathatják a csapatot közvetlen közelből. Hiszen jövőben is lesz bajnokság, és Sepsiszentgyörgy önkormányzata még inkább támogatni fogja az OSK-t – ígérte az elöljáró. Azt is elmondta: kicsit szomorú azért, mert nem sikerült elhozni a kupát, de reálisan kell értékelni a teljesítményt, és akkor is a csapat mellé kell állni, amikor veszít, így leszünk nagyok a sportban és az életben is.
Antal Árpád szerint időre volt szükség ahhoz, hogy eddig eljusson a sepsiszentgyörgyi sport, de női kosárlabdázóink ma az Euroligában játszanak, a focicsapat kupadöntőt játszik, és a kézilabdásokkal is nagy terveik vannak. Mindez azt mutatja, hogy egy kis város is nagy dolgokat tud elérni, és ez nem csak a sportra, az élet minden területére érvényes – szögezte le. Hozzátette: jelenleg a második, harmadik, negyedik állomásnál tartunk a sportban, de nem mondunk le a céljainkról, és még nagyon sok állomása lesz ennek a sikertörténetnek.
A polgármester közölte, hogy haladnak az Aréna melletti új stadion építésével, a tervek szerint jövő májusban átadják. Szemközt, a Sapientia Egyetem leendő új székhelyén is lesz egy sportkomplexum, s mivel a régészeti feltárások befejeződtek, nemsokára ott is kezdődik az építkezés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.