Akkor még egy kis törpe párt zajos, erőszakos csoportjai hirdették a kommunizmus, a szocializmus felsőbbrendűségét az imperialista, kizsákmányoló társadalommal szemben. Ha meggondoljuk, most is ez történik. Egy kis, agresszív, erőszakos csoport kényszeríti rá akaratát a többségre. Kezdetben verbálisan, a média segítségével próbálják, a jog eszközeit is kihasználva, ráerőltetni akaratukat a többségre. De már az erőszaktól sem riadnak vissza. Vessük „vigyázó szemünket” az Amerikai Egyesült Államokra, újabban a nyugati nagyvárosokra.

Megtalálták a fő ideológusaikat, akik hathatós nyugat európai támogatással, ideológiailag is megtámogatták tevékenységüket. Létrehozták a „proletariátusok” osztályát, akiket meg kell védeni. Ha megfigyeljük, a nem kormányzati, egyes úgynevezett civil szervezetek is ugyanezt csinálják napjainkban. Létrehozzák a megbélyegző „populista”, „idegengyűlölő”, „jogállam” fogalmakat. Demokratikus köntösbe öltöztetve, mind hatékonyabban használják ki a jogi kiskapukat. Előszeretettel alkalmazzák a kettős mércét. Saját céljaikra szabják át az évszázadok alatt kialakult ismert fogalmakat, mint demokrácia, népakarat, igazságérzet.

„Tanulni, tanulni, tanulni” – mondta a kommunisták főideológusa, létrehozva a különböző pártegyetemeket az ideológiájukat támogató káderszükségletük kitermelésére. Kezdetben az egyetlen feltétel, hogy valaki felelős beosztásba kerüljön, az volt, hogy hithű proletár legyen, de aztán már elvárt volt a pártiskola elvégzése is. Mindig hiányzott belőlük a civilizált viselkedés. Jelenleg a nyílt társadalmat hirdető iskolákban képzik a kádereket, érzékenyítik a érzékenyíthető funkcionáriusokat. Megfigyelhető napjainkban is, amikor a főfunkcionáriusoknál nem követelmény az érettségi sem, az iszákosságot isáznak nevezik, a kerítést szárnyas kapunak, a helyesírás nem kötelező, a trágárság sem elítélendő, sőt, az jópofa dolog. Egészen addig, amíg megfelelően kiképzett szakemberek nem fognak rendelkezésre állni. Egyetlen feltétel ma is, hogy a megfelelő pártcsalád tagja legyen.

A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a fő akadály az emberi közösségek összetartó ereje volt, a faluközösségek, az egyház. Erre találták ki a kuláklistákat vagy a proletárokat kiszipolyozó kizsákmányolók osztályát, amelyet meg kell semmisíteni. Ma a nemzeti öntudat, a keresztény vallás, a család ellen folytatnak elkeseredett harcot. A mai társadalom alapjait kikezdve próbálják elérni globalista céljaikat.

Létrehozták a Szovjetuniót, amelyre bármikor lehet számítani a hatalmuk biztosítására. Napjainkban éppen az Európai Egyesült Államok létrehozásán ügyködnek, az Európai Uniót szeretnék átalakítani. Szükség esetén a Szovjetunió az erre a célra létrehozott Varsói Szerződés katonai erejével lépett fel a renitenskedő államok ellen. Ma ez egyelőre még nem minden esetben működik. A renitenskedő államokat gazdaságilag próbálják ellehetetleníteni. Kitalálták olyan tömegeknek a behozatalát, akiket majd szükség esetén aktiválni lehet. Ennek az sem volt akadálya, hogy a bevándorlás útjában álltak egyes totalitáriusnak kikiáltott, az emberi szabadságjogokat lábbal tipró államok, amelyek a saját módszereikkel egy rendet tartottak. Megszervezték az afrikai „tavaszt”. Megbuktatták a kormányokat, anarchiába taszítva ezeket az államokat. Így olyan emberek tömege előtt nyílt szabad út, akiknél nem tevődik fel a beilleszkedés veszélye, mindig lehet rájuk számítani.

Régen koncepciós perek, bebörtönzések, kivégzések sorozatával szabadultak meg a nemkívánatos, a saját ideológiájukkal nem azonosuló személyektől. Ma a média hathatós támogatásával lehetetlenítik el, bélyegzik meg a velük nem egyetértő embereket. A jogi kiskapuk felfedezésére, azok kihasználására érzékenyített, jól megfizetett szakértők segítik a renitenskedő emberek kiszűrését a társadalmi életből.

Gazdasági erejüket a kisajátításokkal, az államosításokkal, kollektivizálással alakították ki. Napjainkban privatizáltak. A régi „kulákok” és „kizsákmányolók” vagyonából kialakított állami vagyont vagy átjátszották multinacionális, globalista vállalatok tulajdonába, vagy felszámolták, kialakítva egy gazdasági függőséget.

Európa nyugati felén nem tapasztalták meg a felsorolt „párhuzamok” első felét, ott folyamatosan alakították befolyásukat, amikor kellett, módosítottak, finomítottak a módszereken. A keleti térfélen már van tapasztalatunk ezekről a praktikákról, az élethez szükségünk volt a közösség megtartó erejére. Itt most próbálkoznak ezeknek a lebontásában. Szerencsére nem sok sikerrel. Még sokan emlékezünk a módszerekre. Felismerve az eseményeket, könnyebben fel lehet lépni ellene. Közel hetven év után hivatalosan, állami szinten is visszatértünk a közösséghez. Tudjuk, a saját bőrünkön tapasztaltuk ennek erejét.

Úgy néz ki, hogy most Európa keleti része lesz az, amely példaként fog szerepelni, ahogy a kommunista kísérlet alatt Európa nyugati fele volt a példa. Az emberekben még működik a közösségi reflex. Láthattuk a jelenlegi világjárvány esetén is, amikor minden állam a saját erejével, a többitől függetlenül próbálta megoldani a járvány keltette problémákat. És ebben minden állam, kivétel nélkül, ugyanúgy járt el, de a keleti térrész volt eredményesebb. Igaz, már lehet hallani azokat a mentegetőző hangokat is, amelyek szerint azért van ez így, mert a jelenlegi központi irányításnak nem volt elég jogosítványa a probléma kezelésére. A harc folytatódik. Meggyőződésem, mi állunk nyerésre.

Szakács Béla, Sepsiszentgyörgy