Egyre többen szorulnak intenzív ellátásra

2020. július 31., péntek, Közélet

Újabb 39, a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozást jelentettek péntek délben a hatóságok, a súlyos állapotban lévő, intenzív ellátást igénylő betegek száma pedig 409-re emelkedett, és továbbra is ezernél több az újonnan igazolt esetek száma. A legutóbbi jelentés óta országszerte közel 25 ezer teszt eredményét dolgozták fel. 

  • Az új esetek száma megyébként. Fotó: casajurnalistului.ro
    Az új esetek száma megyébként. Fotó: casajurnalistului.ro

A kommunikációs törzs legfrissebb összesítésében 1295 új fertőzést közöltek -- ebből tizenkettőt Kovászna megyében --, s ezzel együtt már több mint ötvenezer igazolt esetet tartanak nyilván Romániában (Háromszéken 429-et), az aktív esetek száma meghaladta a 21 ezret. A korábban már igazolt fertőzöttek újratesztelése nyomán 654 pozitív esetet azonosítottak, ebből négyet megyénkből jelentettek.

A járvány kezdete óta 27 ezer pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 4433-an tünetmentesek voltak, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat. A pénteken jelentett új esetekkel együtt az elhunytak száma 2343-ra nőtt. A kommunikációs törzs ennek kapcsán azt is megjegyzi, mind a 39 elhunyt más társbetegségekben is szenvedett.

Kórházakban 7456 személyt kezelnek, lakhelyeiken 4458 fertőzöttet tartanak orvosi megfigyelés alatt, míg intézményes körülmények között további 4530 személy állapotát követik. Az otthonaikban karanténban tartózkodók száma pénteken meghaladta a 18 ezret.

A legtöbb új igazolt esetet Bukarestben jegyezték (164), de Argeș megyében is sok az új megbetegedés (112), Brassó megyéből 71, Hargita megyéből pedig 15 új fertőzöttet jelentettek. 

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1647
szavazógép
2020-07-31: Kármentő - Kuti János:

Újabb szigorítások

A kolozsvári CFR labdarúgócsapatánál elvégzett COVID-tesztelésnél 26 mintavétel eredménye pozitívnak mutatkozott. Aztán két újabb teszt után csak öt játékost nyilvánítottak fertőzöttnek.
2020-07-31: Belföld - :

Az ügyészség szerint nem történt uszítás az úzvölgyi temetőnél

  A moniești-i ügyészség szerint a „kifele a magyarokkal az országból!” csupán egy „magyarellenesnek vélt jelszó”, és nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak.