Adrian Oros mezőgazdasági miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette, eddig az őszi búza vetésterületének 89 százalékán aratták le a növényt, amely hektáronként 2,9 tonnás termést hozott, míg tavaly – normál mennyiségű csapadék mellett – 4,8 tonnás termésátlagot jegyeztek.
„Ez 40 százalékos visszaesést jelent. Míg tavaly hozzávetőlegesen 9,4 millió tonnát arattak le, idénre 5,5–5,6 millió tonnás termést becsülünk” – jelentette ki. Rozsból idén mintegy 2,5 tonna termett hektáronként, szemben a tavalyi 3,2 tonnával, árpából pedig 2,6 tonna, míg tavaly 5 tonnát arattak le hektáronként. Repcéből 2019-ben 2,3 tonna átlagtermést mértek, idén azonban mindössze 1,9 tonnát – mondta még a miniszter, aki szerint az ország délkeleti és keleti térségében okozta a legnagyobb károkat az aszály. Adrian Oros arról is beszélt, hogy költségvetés-kiigazításkor 1,2 milliárd lejt szán majd a minisztérium az aszálykárok megtérítésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.