Tizennyolc csapat nevezett Európa legrangosabb női kosárlabda-klubsorozata, az Euroliga 2020–2021-es idényére, így négy együttesnek, köztük a négyszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes Sepsi-SIC-nek is selejteznie kell – olvasható a zöld-fehérek hivatalos közösségi oldalán.
A megyeszékhelyi Sepsi-SIC együttese júliusban jelentette be, hogy négy Európa-kupabeli szereplés után idén szintet lép és szerencsét próbál az Euroligában. Akkor arról írtunk, hogy amennyiben 16 csapatnál több nevez az öreg kontinens első számú női klubsorozata következő idényében, a zöld-fehérek selejtezőt játszanak, ellenkező esetben csoportkörös a Sepsi-SIC. Sajnos, Fortuna nem szegődött a szentgyörgyi lányok mellé, hiszen 18 klub jelentkezett az Euroliga 2020–2021-es idényére, és így a Zoran Mikes irányította alakulatnak a kétszeres spanyol bajnokkal, a SPAR Citylift Girona csapatával kell megküzdenie a főtáblára jutásért. A másik párharcot a magyarországi Aluinvent DVTK és a török Izmit Belediyespor vívja.
A FIBA közleménye szerint a párosításokat a földrajzi elhelyezkedés alapján alakították ki, a zöld-fehérek pedig hazai pályán játsszák az első mérkőzést. A találkozók időpontjai egyelőre ismeretlenek. A két selejtező vesztese az Európa-kupában folytatja, ahová 35 klub nevezett. A FIBA szeptember 1-jén a járványhelyzet alapján dönt a sorozatok lebonyolításának módjáról és időpontjairól.
Főtáblás csapatok: UMMC Jekatyerinburg (orosz), Lyon ASVEL Feminin (francia), Fenerbahce (török), Sopron Basket (magyar), Arka Gdynia (lengyel), CB Avenida (spanyol), ZVVZ USK Praha (cseh), Famila Basket Schio (olasz), TTT Riga (lett), Dynamo Kurszk (orosz), Tango Bourges Basket (francia), Galatasaray (török), BC Nagyezsda (orosz), Basket Landes (francia). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.