Vargha Mihály közölte, ez olyan kiállítás, amely a saját életükről szól, hisz a felújítás előtt a rájuk bízott mintegy félmillió műtárgyat biztonságos helyre kellett szállítaniuk. Ennek ellenére nem önsajnáló tárlat, hanem vagány: rendhagyó, új hangvételű, a fiatal generációhoz szóló, s kíváncsian várják a visszajelzéseket, hogyan fogadja a közönség. Hétköznaponként 10 és 16 óra között lehet megtekinteni a tárlatot, a belépés díjtalan. Az igazgató ugyanakkor köszönetet mondott kollégáinak, hogy becsülettel helytálltak az eltelt időszakban.

A költözés voltaképp olyan átmenet, amikor gyökeresen átrendezzük korábbi életterünket, tárgyállományunkat, azt megrostáljuk, új funkciókkal ruházzuk fel, újakkal gyarapítjuk – mondta Pozsony Ferenc. Feltette a kérdést, milyen haszonnal jár egy múzeum teljes tárgyállományának átköltöztetése, s meg is válaszolta: felmérhetjük a tárgyállomány állapotát, eddig ismeretlen tárgyakat vehetünk kézbe, felborul a tárgyak eddigi hierarchiája, lefotózhatunk, adatolhatunk minden tárgyat, restaurálhatjuk a veszélyeztetett objektumokat, ideális esetben látogathatóvá tesszük a raktárakat, az érdeklődőknek bemutathatjuk a restaurálás rejtélyeit, új összefüggésekben, kontextusokban minősíthetjük azokat. Az akadémikus hozzátette, az igazi munka csak ezután kezdődik, s ahhoz kitartást kívánt.

Tamás Sándor idézte a Székely Nemzeti Múzeumnak a Háromszék-, Csík- és Udvarhely megye általi, 1879 decemberében történt hivatalos átvétele után a három főispán, Potsa József, Mikó Mihály és Dániel Gábor székely nemzethez intézett felhívását. Mint írták: „Kincs van birtokunkban, mely közös mindnyájunké. Letétetett alapköve egy kulturális intézménynek, mely a műemlékek összeszerzése s az utókor számára való kegyeletes megőrzés által megbecsülhetetlen kincstárát fogja képezni a székely nemzeti művelődésnek, a székely nép történeti fejlődésének. A székely nép, mely hazai történelmünkben oly kiváló szerepet játszott, melynek a letűnt kor lapjain annyi nevezetes eseményekkel van összekötve élete, saját keblében fogja megőrizni a múlt emlékeit a késő utódok számára. A régi kor emlékei összekötik az elmúlt idők történelmét a jelennel; csak úgy tudunk jól élni a jelennek, ha ismerjük a múltat. Egy ilyen összekötő híd a székely nemzet múltja és jelene között: a múzeum.” Az elnök kiemelte: Kós Károly székelyföldi anyagból, székely munkaerővel építette fel a múzeum székházát, hasonlóképpen most háromszéki cég tervezi meg és végzi el a felújítást.

Kinda István elmondta, a kiállítás alapötletét a raktárak elköltöztetése adta. A téma tökéletes, hiszen a muzeológiában alapelv, hogy a múzeum sosem lehet kész, mert akkor önmaga archívumává válik. A 21. századi múzeumnak ugyanis a változásról kell szólnia, s ebben a szellemben folyton megújulnia. A múzeum akkor tölti be hitelesen társadalmi szerepét, ha a múlt eszközeivel a jelenre reflektál. A reNovatio kiállítás célja, hogy vizuálisan megfogalmazza a közönség felé az elmúlt bő két esztendőben végrehajtott költözés mibenlétét: honnan, hova, milyen körülmények között szállították a gyűjteményeket, felvillantsák a szakmuzeológiai feladatok összetett mivoltát, jelezzék, hogy a Székely Nemzeti Múzeumra bízott örökséget méltóan gondozzák. A kiállítás legnagyobb erőssége az, hogy középpontjában az ember áll: a múzeumi alkalmazott, aki közvetlenül vagy közvetve az intézményre bízott tárgyi örökséget gondozza, feldolgozza, továbbörökíti, és a mindenkori látogató, aki mindezt felfedezi – mondta a kurátor.

A tárlat első fala bemutatja a felújítási pályázat elnyerésétől napjainkig született, a készülődésről, költözésről szóló újságcikkeket, melyek közül sok a Háromszékben jelent meg. Továbbá a költözés eszközeit, fázisait. Kinda István elmondta, szándékuk szerint a kiállítás tárgyak helyett összefüggésekre, állapotok helyett folyamatokra összpontosít. Humoros is, nem a műtárgyak kaptak feliratokat, hanem azok csomagolóanyagai és a szállításukra szolgáló felszerelés. Egy sarokban restauráló műhelyeket rendeztek be, a megnyitón Lázár-Prezsmer Kinga szövetet restaurált.