Összeütközött egy személygépkocsi és egy utánfutós haszongépjármű az Ojtozi-szorosban a 11-es országúton vasárnap kevéssel dél után. Két ember elhunyt, más három, köztük két gyerek súlyosan sérült.
A rendőrség jelentése szerint a megyehatár felé közlekedő autó 31 éves vezetője nem alkalmazkodott az útviszonyokhoz, túlzott sebességgel hajtott be egy enyhe kanyarba, átment a másik sávra, és összeütközött a szemből jövő furgonnal. A kiskocsi annyira összetört, hogy a vezető és a mellette ülő 50 éves nő belehalt sérüléseibe, a helyszínre érkező katasztrófavédők csak feszítővágóval tudták kivenni az elhunytakat. A hátsó ülésen utazó 26 éves nőt SMURD-helikopterrel a marosvásárhelyi kórházba szállították, egy 11 és egy 5 éves kislányt mentőautóval a brassói gyermekkórházba. A furgon 40 éves vezetője nem fogyasztott szeszes italt. A járműforgalmat huzamosabb ideig leállították, később egy, majd mindkét sávon visszaállították. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.