Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő a parlamenti választások megszervezéséről szóló törvény ellen, amelynek értelmében nem a kormány, hanem a parlament dönt sarkalatos törvénnyel a választások dátumáról, és azt a voksolás előtt legalább 60 nappal kell kijelölni. Az államelnöki hivatal hétfői közleményében leszögezi, az elnök szerint a törvény több pontban is sérti az alkotmány előírásait.
Az alkotmánybíróságnak küldött beadványában Iohannis többek között hangsúlyozza, azáltal, hogy a választások megszervezését szabályozó törvényt a voksolás előtt kevesebb mint hat hónappal fogadták el, sérül a kiszámíthatóság és a jogbiztonság alkotmányos elve, ugyanakkor a kezdeményezés ellentmond a Velencei Bizottság ajánlásainak is, amelyek leszögezik, hogy a választásokat megelőző egy évben kerülendők a választással kapcsolatos módosítások, „amelyeket manipulálási szándék hiányában is pártérdekek diktálnak” – magyarázza.
Az elnök ugyanakkor úgy véli, amennyiben a parlament valamilyen oknál fogva nem fogadja el a megszabott határidőn belül a választások időpontját kijelölő jogszabályt, sérülni fog az alkotmány azon előírása, amely a képviselők és szenátorok mandátumának időtartamáról rendelkezik. Iohannis beadványában kéri a taláros testülettől, nyilvánítsa alkotmányellenesnek a kifogásolt törvényt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.