Hétfőtől keddig 1014 újabb koronavírusos megbetegedést igazoltak, így Romániában immár meghaladta a 72 ezert az igazolt esetek száma. Az előző heti adatok alapján az országos közegészségügyi hatóság közölte, 15 megyében emelkedő tendenciát mutat a járvány, köztük Háromszéken is, ahol a kedd délben jelentett hét új megbetegedéssel együtt már 617 fertőzöttet jegyeztek a járvány kezdete óta. A szomszédos Brassó megyében 39, Hargita megyében pedig két újabb esetet közöltek.
A legutóbbi hatósági jelentés óta 21 289 teszt eredményét dolgozták fel, ezek közül nyolcezret kérésre végeztek – derült ki a keddi hivatalos összesítőből. Országszerte 7118 személyt kezelnek kórházakban, intenzív ellátásra 479 súlyos állapotban lévő páciens szorul – közölte a stratégiai kommunikációs csoport. Emellett 9603 személy otthoni, további 5648 pedig intézményi elkülönítésben várja, hogy gyógyulttá nyilvánítsák. A járvány kezdete óta 33135 páciens gyógyult meg.
Kedden újabb 45 elhalálozásról is beszámoltak a hatóságok, így 3074-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
Az előző heti új esetek 32 százalékát a fővárosban, illetve Prahova, Argeș, Bihar és Temes megyékben jegyezték – ismertette a közegészségügyi hatóság adataira alapozva a Biziday.ro. A portál szerint az augusztus 10. – 16. között igazolt esetszámok alapján Háromszék mellett Fehér, Bihar, Buzău, Călărași, Dolj, Giurgiu, Hunyad, Iași, Ilfov, Máramaros, Mehedinți, Szatmár, Szeben, Vaslui és Vâlcea megyékben emelkedő tendenciát mutat a járvány.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.