Az Internazionale lesz a Sevilla ellenfele az Európa-liga döntőjében, miután a milánói csapat 5–0 arányban nyert a Sahtar Donyeck ellen a sorozat Németországban zajló végjátékának második elődöntőjében.
Az olasz csapat tíz, az ukrán együttes tizenegy veretlenül megvívott mérkőzéssel a háta mögött érkezett az elődöntőbe, ahol az Internazionale a jó formában lévő Lautaro Martínez, Romelu Lukaku csatárkettősben, a Sahtar Donyeck a brazil légiósaiban bízott. Az első félidőben Martínez góllal használta ki az ukrán védelem együttes leállását és Nicolo Barella remek beadását, a brazilok ellenben nem villogtak, egy jobb felső sarok fölött elzúgó Marcos Antonio-lövést tudtak csak felmutatni.
A fordulás után Danilo D’Ambrosio egy szöglet nyomán fejes góllal növelte az olaszok előnyét. Akadt ugyan helyzete az ukrán csapatnak, Júnior Moraes Samir Handanovic kapust találta el közelről, ám azután Lukaku adott egy gólpasszt, amelyet Martínez váltott gólra, majd az argentin előkészítését a belga csatár továbbította a kapuba. Lukaku így sorozatban tizedik Európa-liga mérkőzésén is betalált, ezúttal kétszer is, ugyanis a hajrában megadta a kegyelemdöfést.
Eredmény, elődöntő: Internazionale–Sahtar Donyeck 5–0 (gólszerzők: Martínez 19., 74., D’Ambrosio 64., Lukaku 78., 84.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.