A fehéroroszoknak külső beavatkozás nélkül kell megoldaniuk az elnökválasztás után országukban kialakul helyzetet – ebben egyeztek meg tegnapi telefonbeszélgetésükben Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a lengyel államfői hivatal honlapján olvasható közlemény szerint. A két politikus szerint a fehéroroszországi helyzetet nem lehet megoldani a társadalom akaratával ellentétes külső beavatkozással.
Stoltenberg arról biztosította Dudát, hogy a NATO „éber marad”, illetékes szervei folyamatosan nyomon követik a szövetség keleti szárnyán fennálló biztonsági helyzetet. A lengyel elnök és a NATO főtitkára aláhúzta, hogy a fehéroroszországi helyzet „nincs hatással a NATO jelenlegi katonai aktivitására”, amelynek „kizárólagos célja a tagállamok biztonságának megőrzése”. Közben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök az állami televízióban közvetített beszédében közölte: hétvégi parancsának értelmében Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt és teljes készenlétbe helyezett a nyugati határára válaszul külföldi kormányoknak a fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira.
Angela Merkel német kancellár tegnap telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel a Fehéroroszországban az elnökválasztás után kialakult belpolitikai válságról – közölte a kancellár szóvivője. Steffen Seibert közleménye szerint Angela Merkel a megbeszélésen „aláhúzta, hogy a fehéroroszországi kormánynak nem szabad erőszakot alkalmaznia a békés tüntetőkkel szemben, haladéktalanul szabadon kell bocsátania a politikai foglyokat és a válság megoldása érdekében nemzeti párbeszédet kell kezdenie az ellenzékkel és a társadalommal”.
A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavaztok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást. A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan reagált. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokat és gumilövedékeket vetettek be. Legalább két tüntető meghalt. Aljakszandr Lukasenka legfőbb vetélytársa, az angol nyelvtanárból előlépett Szvjatlana Cihanouszkaja a hivatalos összesítés szerint a voksok 10 százalékát szerezte meg, és a választás után Litvániába menekült. Hétfőn egy videóüzenetben kijelentette, hogy készen áll Fehéroroszország vezetésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.