Elindult tegnap minden idők legnagyobb, kiegészítő elemeivel együtt összesen 500 milliárd fontos elvi értékű nagy-britanniai bankmentő programja, amelynek keretében ― évtizedek óta először ― többségi állami tulajdonba kerülhetnek brit nagybankok. A kisegítendő pénzintézetek vezetői egyelőre nem kapnak prémiumot.
A brit kormány az egyes részleteiben már múlt héten meghirdetett feltőkésítési és likviditásnövelő program alapján összesen ötvenmilliárd font közvetlen tőkejuttatási keretet hozott létre a brit bankrendszer számára. Ebből a tegnapi hivatalos bejelentés szerint, a program első gyakorlati lépéseként összesen 37 milliárd font tőkejuttatást kaphat a piaci részesedés alapján legnagyobb négy brit bank közül három; a negyedik nem igényelt állami segítséget. Gordon Brown miniszterelnök a program indulását bejelentő tegnapi londoni sajtóértekezletén példátlannak, ugyanakkor mindenki számára életfontosságúnak nevezte a kormány lépéseit. Hozzátette: a segítség egyik feltétele az utóbbi időben teljesen befagyott lakossági hitelezés normalizálása, a másik pedig az, hogy az érintett bankok vezetői egyelőre nem kaphatnak készpénzjutalmat, és később is csak részvényjuttatás formájában vehetnek fel prémiumot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.