Első szent királyunk sziklára építette országát és életét, ez a szikla pedig maga Krisztus – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tegnap a Szent István-nap alkalmából a budapesti Szent István-bazilikában megtartott ünnepi szentmisén, amelynek ünnepi szónoka Kovács Gergely gyulafehérvári érsek volt.
Kovács Gergely arról beszélt: Szent István jobb keze, a Szent Jobb áldó kéz szó szerint és szimbolikusan is. Áldást adni csak az tud, aki bizalmas kapcsolatban van Istennel. A hit, az Istennel való élő kapcsolat teszi képessé a kezet, hogy bármit is tesz, az áldássá váljon – mondta. Kovács Gergely kitért arra: Szent István a fiát nemcsak imára, hanem munkára is biztatta. A főpásztor azt mondta: a teremtéskor Isten a munkát áldásnak szánta, fejlődést, boldogságot jelentett. A bűn következtében ma a munka fáradsággal jár, de továbbra is az ember előrejutásának forrása – tette hozzá. Az imára kulcsolt és a dolgozó kéz mellett fontos a segítő kéz is. Ez is Szent István-i intelem: a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz – hangoztatta. Mindennap dolgozzunk, cselekedjünk önmagunkért, egymásért, nemzetünkért! Tegyük hittel és akkor áldás lesz belőle – zárta homíliáját Kovács Gergely.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.