A Bayern München az ellenfelénél nevelkedő Kingsley Coman fejes góljával győzött a Paris Saint-Germain ellen a lisszaboni döntőben és lett a Bajnokok Ligája győztese. A Barcelona után a második együttesként másodszor triplázó, a Bundesligát és a Német Kupát is begyűjtő bajor csapat ezzel története hatodik BL/BEK-győzelmét szerezte. Az Európai Szuperkupa-mérkőzésen szeptember 24-én az Európa-ligában győztes Sevilla és a Bayern München találkozik a budapesti Puskás Arénában.
A mérkőzés elején hiába birtokolta többet a labdát a Bayern, többnyire csak hátul passzolgattak, támadásban viszont ugyanolyan pontatlanul kezdtek, mint az Olympique Lyon elleni elődöntőben. Csakhogy a párizsi csapatnak korántsem volt annyi lehetősége, mint a másik francia együttesnek. Az első nagy helyzetre 18 percet kellett várni, ekkor Manuel Neuer hárította bravúrral Neymar próbálkozását, majd beadási kísérleténél lábbal mentett. Nem sokkal később érkezett a válasz, ugyanis Robert Lewandowski a kapufát találta el, majd ismét a francia bajnok veszélyeztetett, de Ángel Di María célt tévesztett. Három helyzet után ismét többnyire a mezőnyben küzdöttek, a szünetig hátralévő időben egy ízben a sérüléséből visszatérő Keylor Navas kapusnak bravúrral kellett védenie Lewandowski fejesét, míg a túloldalon Kylian Mbappé rontott, közelről Neuer kezébe lőtte a labdát.
A második félidőt a PSG kezdte jobban, de fölénye nem nyilvánult meg helyzetekben, eközben a Bayern helyenként durva szabálytalanságokkal tördelte a játékot, így a hangulat is kissé paprikás lett. A szórványos Bayern-támadások egyikéből a pályafutását a párizsiaknál kezdő Kingsley Coman fejelt a kapuba. A góltól alaposan megélénkült a találkozó, Coman pedig megduplázhatta volna a németek előnyét, csakhogy Thiago Silva a kapu előteréből utolsó emberként menteni tudott. Ezt követően a PSG előtt is adódtak lehetőségek, de Neuer lábbal fantasztikusan védett Marquinhos közeli próbálkozásánál. Néhány percig nagyon aktívan rohamozott a hátrányban lévő francia együttes, ám a lendülete hamar alábbhagyott, így a Bayern viszonylag könnyedén őrizte minimális előnyét. A német csapat a BL-ben példátlan módon minden mérkőzését megnyerve, hibátlan mérleggel ért a sorozat csúcsára.
Eredmény, döntő: Paris Saint-Germain–Bayern München 0–1 (gólszerző: Coman 59.).
Rekordbevétellel zárták az idényt
A bajorok 115,69 millió euró prémiumra számíthatnak az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), miután első csapatként az összes mérkőzésüket megnyerték a BL-ben. Egyedül a vasárnapi döntő 19 millió eurót hozott a németeknek. Az UEFA-prémiumhoz jön még az a pénz, amelyet a hazai nézőszámok alapján osztanak el, ez várhatóan kétmillió euró körül lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.