MagyarországEnyhén, de emelkedik a fertőzöttek száma

2020. augusztus 25., kedd, Világfigyelő

Harminchat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 5191 főre nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké változatlanul 613 fő, 3695-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 883 – olvasható a koronavírusról szóló kormányzati portálon.

Az aktív fertőzöttek 35, az elhunytak 60, a gyógyultak 43 százaléka budapesti. 59 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.

Európa legtöbb államában romlik a járványügyi helyzet, ezért szeptember elsejétől a jelenleginél szigorúbb szabályt kell alkalmazni a külföldi utazásokra, amire ezen a héten a kormányülésen tesz javaslatot az operatív törzs.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: a legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre. A kormányfő mindenkit arra kért, hogy déli irányba ne foglaljon nyaralást szeptember 1-je után, mert az bele fog ütközni a határvédelmi intézkedésekbe. A miniszterelnök szerint a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus-helyzet, ezért az a korábbi állítása, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt a fertőzés behurcolása jelenti, nemcsak hogy érvényes, de érvényesebb, mint korábban volt.

Hétfő reggel már 23 421 944 ember koronavírus-fertőzött volt a világban, a halálos áldozatok száma 808 ezer fölé nőtt, a gyógyultaké pedig meghaladta a 15 milliót. A top 3 legfertőzöttebb ország továbbra is az Egyesült Államok (5,7 millió fertőzött), Brazília (3,6 millió fertőzött) és India (3,1 millió fertőzött).

A WHO vasárnap kiadott ajánlása szerint a 12 évnél idősebb gyermekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6–11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően. Az öt éven aluli gyermekeknek nem kell maszkot viselniük, összevetve a biztonság kérdését és a gyermek érdekeit a szakosított ENSZ-szervezetek szerint.

Szintén vasárnap derült ki, hogy az új koronavírus négyszer olyan gyorsan terjed a 40 év alattiak körében, mint a 65 év felettiek között Franciaországban. A francia egészségügyi miniszter szerint a helyzet veszélyes, az országban 38 gócpontról tudnak, egy nap alatt több mint 3,6 ezer új fertőzöttet találtak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2020-08-25: Belföld - :

Hírsaláta

KORONAVÍRUS-GÓCPONT ALAKULT KI egy bukaresti építőtelepen, ahol több mint 150 vendégmunkás dolgozik, zömében nepáliak, indiaiak és más nemzetiségűek, akik egy nagyszabású munkálat kivitelezésére szerződtek Romániába.
2020-08-25: Világfigyelő - :

Uniós kölcsön a munkanélküliség enyhítésére

Az Európai Bizottság összesen 81,4 milliárd euró ideiglenes támogatásra tett javaslatot tegnap 15 európai uniós tagállam számára a koronavírus-járvány munkanélküliségre gyakorolt negatív hatásainak enyhítésére.