Első házként elfogadta tegnap a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében bírósághoz fordulhatnak azok, akik úgy ítélik meg, hogy a karanténtörvény alapján hozott intézkedések sértik jogaikat.
A járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló, 2020/136-os törvényt módosító tervezet értelmében bárki, aki úgy ítéli meg, hogy a karanténtörvény 8. cikkelyének 3. bekezdése alapján elrendelt valamely intézkedés sérti a jogait vagy törvényes érdekeit, a döntés közlésétől számított 24 órán belül megtámadhatja azt a bíróságon. A javaslat előírja azt is, hogy a legfelsőbb bíróság öttagú testületének öt napon belül végleges döntést kell hoznia az ügyben. Az említett paragrafus a fertőző betegségben szenvedő személyek kórházi és otthoni elkülönítésének feltételeit taglalja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.